Forgalomkorlátozás Budapest több kerületében

2021. 08. 30., h - 22:18
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus miatt az alábbi forgalmirend-változások lépnek életbe 2021. augusztus 26. és szeptember 16. között a főváros területén. (Folyamatosan frissítve.)

A rendezvénnyel kapcsolatos forgalomkorlátozásokat a lenti térképen színessel jelöltük. A megjelenítéshez nyissa meg a térképet teljes kijelzős módban, mozgassa és zoomolja a kívánt részlethez, majd kattintson a színessel jelzett útszakaszra, illetve területre. Az érintett szakaszra vonatkozó korlátozás időtartamát és a további információkat a jelmagyarázatban találja.

A tiltott helyen álló autókat elszállítják. Az autótulajdonosok a 06-80-180-780-as központi zöld számon 0-24 órában érdeklődhetnek arról, hogy az autójuk hol található. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Összesítés

Intézkedések a kitörés napja kapcsán Budapesten elrendelt fokozott ellenőrzés során.

 

Egy igazoltatás – három bűncselekmény

A mosonmagyaróvári nyomozók befejezték a jánossomorjai férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki kábítószer fogyasztását követően, bódult állapotban és eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét.

 

Újabb csalók rendőrkézen

A vármegyei nyomozók azonosítottak hat elkövetőt, akik több millió forintot csaltak ki egy családtól.

 

Viccnek szánta

Egy nap alatt azonosították a nagykátai rendőrök a fenyegetőző 13 éves fiút.