Többszörös szabályszegés

2019. 10. 16., sze - 11:22
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A TISPOL által szervezett „Truck and Bus” elnevezésű fokozott közlekedésrendészeti akció jegyében 2019. október 15-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Közlekedési Hatóság szakembereinek támogatásával végzett ellenőrzést a megye útjain.

Az akció során 10 órakor intézkedés alá vontak a 8612-es számú úton egy magyar forgalmi rendszámú MAN típusú tehergépjárművet és annak sofőrjét. A rendőrök megállapították, hogy a tehergépkocsit vezető 24 éves férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, szakmai képesítést nyújtó igazolvánnyal, illetve PÁV vizsgával. Emellett nem volt nála érvényes fuvarlevéltömb sem. 

A gépjármű jogszerű használatának ellenőrzése során kiderült, hogy arra nem volt érvényes felelősségbiztosítás, közúti árutovábbítási engedély, és a menetíró készülék nem rendelkezett érvényes illesztéssel sem, valamint nem helyeztek bele tachográf-korongot. A járművezető nem tudta igazolni korábbi, 28 napra vonatkozó tevékenységét sem, így a közúti szállítás szociális előírásaira, a vezetési időre, a szünetre, illetve a megszakításra és a pihenőidőre vonatkozóan nem álltak a hatóságok rendelkezésre adatok.

A feltárt hiányosságok miatt az ügyben a járművezetővel és a szállítóval szemben közigazgatási hatósági eljárás, valamint szabálysértési eljárás megindítását is kezdeményezték az intézkedők.

A nagy össztömeggel közlekedő szállítójárművek és az autóbusszal személyszállítást végző járművek részvételével történő balesetek esetében a személyi sérülés bekövetkezésének esélye fokozottan jelentkezik. Az élet és egészség védelme, valamint a közlekedési fegyelem folyamatos erősítése érdekében a megye rendőrei kiemelten figyelnek arra, hogy fellépjenek az ilyen jellegű járművet vagy járműszerelvényt vezető személyek és a szállítást végző cégek jogsértő cselekményeivel szemben.

 

…hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.