Halálos balesetet okozott

A rendőrség befejezte annak a halálos balesetnek a vizsgálatát, amelyben egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy útellenőr gépjárművének az M1-es autópályán.
A rendőrség befejezte annak a halálos balesetnek a vizsgálatát, amelyben egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy útellenőr gépjárművének az M1-es autópályán.
A komáromi rendőrök elfogták azt az ácsi férfit, aki eltiltás hatálya alatt több szabálysértést követett el.
Figyelmen kívül hagyta a vasúti átjáróban a tilos jelzését az 53 éves tárkányi lakos, aki súlyos sérülést okozott magának. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Folyamatosak a közlekedésrendészeti akciók a Tatai Rendőrkapitányság területén a balesetek megelőzése érdekében.
Ismét több szabályszegővel szemben intézkedtek a rendőrök, valamint körözött személyt is fogtak.
Az esztergomi és a dorogi rendőrök ismét egy drónt vetettek be, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést.
Lakott területen belül mértek be gyorshajtókat a dorogi rendőrök. Egy sofőr 121 km/h-val közlekedett Tokod belterületén.
Magukra és másokra is veszélyt jelentettek azok a sofőrök, akiket a tatai és az oroszlányi rendőrök szűrtek ki a forgalomból.
Tatabányán ittas, Esztergomban pedig bódult járművezetőt vontak ki a forgalomból a rendőrök.
4 főt előállítottak a rendőrök, közel 70 gépjárművezetőt ellenőriztek.
Két fő vesztette életét a tatai balesetben.
A Kisbéri Rendőrkapitányság területén újabb fokozott ellenőrzést hajtottak végre az egyenruhások.
Szombaton ittasan, hétfőn pedig jogosítvány nélkül vezetett az a férfi, akit a kisbéri rendőrök elfogtak.
Újabb sebességmérési akciót szervezett a Tatai Rendőrkapitányság.
Több szabályszegővel szemben intézkedtek a rendőrök, öt főt személyi szabadságában korlátoztak.
Az egyik járművezető ittas állapotban vezetett, ellene büntetőeljárás is indult.
Engedély nélkül, ittasan vezetett egy férfi Neszmélyen. Az autójával is akadt gond bőven.
A tatai rendőrök sebességellenőrzést végeztek, melynek során 11 szabályszegővel szemben intézkedtek.
Komárom-Esztergom megyében is befejeződött a fokozott ellenőrzés.
Lakott területen belül mérték be a gyorshajtókat a rendőrök Komárom-Esztergom megyében.