Közlekedésrendészet

Közúti ellenőrzések a közlekedés biztonságáért

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt vezetni bűncselekmény. Egy komlóskai sofőr tudta ezt, mégis volán mögé ült, előtte azonban még autójának a hatóság által bevont rendszámát kicserélte egy másikra.

Finn módszeres ellenőrzés

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közlekedésbiztonsági akció során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök közel kétezer járművezetőt ellenőriztek.

57 gyorshajtó 3 óra alatt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök sebességmérési akciót tartottak az Andrássy úton szabálytalankodók kiszűrésére.

Lezárták: vonattal ütközött

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak a figyelmetlen sofőr ellen.

Második helyezett a Bács-Kiskun megyei csapat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A XI. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyen megyénk dobogós eredményt ért el a csapatverseny kategóriában.

Drónnal és civil autókkal a szabályszegők ellen

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés Siófokon és vonzáskörzetében, közel harminc szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.

Drónnal ellenőriztek az autópályás rendőrök

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei egyenruhások az M5-ös sztrádát pásztázták a levegőből. Tehergépjárművel történő szabálytalan előzés miatt 16 bírságot szabtak ki.

Fókuszban a biztonság Bács-Kiskun megyében is

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Földön és levegőből ellenőrizték a közúti közlekedés résztvevőit a megye rendőrei egy európai kezdeményezésű, és az egész kontinensre kiterjedő akció keretein belül.

Fokozott rendőri jelenlét Fejér megye közútjain

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei is csatlakoztak az Európai Unió területén megrendezett Roadpol „Safety Days” elnevezésű közlekedésbiztonsági akcióhoz.

Légi megfigyelés

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök drónnal ellenőrizték Bátonyterenye külterületén a közlekedési szabályok betartását.