Need for speed: Budapest
Összesen 200 ezer forint pénzbírság és hét közlekedési szabálysértés a mérlege az éjszakai kocsikázásnak.
A rendőrségre 2021. január 21-én érkezett bejelentés, hogy egy társaság az éjszakák folyamán a főváros több helyszínén is számos közlekedési kihágást elkövetett, amelyet saját maguk felvételen rögzítettek, és egy videómegosztó portálra fel is töltöttek.
A rendőrség szabálysértési eljárást indított, a felvételek kiértékelése során a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság pedig megállapította, hogy 2021. január 3-án a háromfős társaság egyik tagja, M. Mátyás egy nagy teljesítményű gépkocsival hajtott végre többször is szabálytalan sávváltásokat, a forgalom elől elzárt területre, illetve az útpadkára hajtott úgy, hogy azon gyalogosok is közlekedtek, valamint többször is driftelve hajtott keresztül a körforgalmakon. A „trükköket” a fiatalember társa, T. Rafael egy olyan drónnal rögzítette, amelyre légtérhasználati engedéllyel nem rendelkezett, valamint ahhoz eseti légtér kijelölést sem igényelt. Harmadik társuk, J. Ede szintén a videófelvételek elkészítésében vett részt olyan módon, hogy a „főszereplő” járművet kísérő autó nyitott csomagtartóján keresztül hajolt ki kamerázni.
A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság, mint szabálysértési hatóság M. Mátyással szemben a közúti közlekedés rendjének megzavarása, valamint négyrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése, T. Rafaellel szemben pilóta nélküli légijárművel végzett jogosulatlan tevékenység szabálysértés elkövetése, valamint J. Edével szemben szintén közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértés elkövetése miatt szabott ki pénzbírságot.