Rendőrök törték be a szélvédőt

2018. 04. 30., h - 11:12
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autóba zárt gyermeket mentettek ki a siófoki rendőrök.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. április 29-én 20 óra 30 perckor aggódó szülőktől érkezett bejelentés, hogy egy siófoki parkolóban véletlenül bezáródott a gépkocsijuk, amelynek gyermekülésében maradt kisgyermekük. A rendőrök haladéktalanul a parkolóhoz siettek, betörték a jármű egyik szélvédőjét, majd a kisfiút kivették és épségben átadták szüleinek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az apa, a fia és az elfogás

A rendőrök elkapták és őrizetbe vették azt az edelényi férfit és a fiát, akik kábítószernek minősülő kristályt árultak vevőkörüknek, köztük fiatalkorúaknak is.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.