Szervezeti hírek

Tisztelgés a hősi halottak emléke előtt

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halottak napja alkalmából a hősi halottakra emlékeztek a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetői.  

Összefogás az áldozatokért Nógrád megyében

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az áldozatsegítési és áldozatvédelmi tevékenységgel összefüggő feladatok eredményes megvalósítása érdekében született megállapodás az Igazságügyi Minisztérium és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság között.

Nógrád megyében is egyeztetnek a közbiztonságról

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőr-főkapitányság vezetője és a rendőrkapitányságok vezetői Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Szécsényben találkoztak a járások polgármestereivel.

Újabb facsemete az „Élet fája”

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által útjára indított program résztvevői Mátraverebély-Szentkút Kegyhely parkjában ültették el az összefogást szimbolizáló hársfát.

Vendégeket fogadtak

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársaival és szakmájukkal ismerkedhettek meg a harmadik osztályos tanulók.

Első szakmai járőrverseny Nógrád megyében

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kombinált szituációs lő- és intézkedéstaktikai járőrverseny keretében mérték össze tudásukat a megyei egyenruhások és meghívott vendégeik.

Második helyezett a Nógrád megyei motoros járőr

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megyében megrendezett Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyen ért el második helyezést Kótner Zoltán címzetes rendőr főtörzszászlós.

Szolgálatparancsnokok konferenciája

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megyében először rendezték meg a rendészeti szakterület képviselőinek tanácskozását.  

Elismerés a kiemelkedő szakmai munkáért

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől a rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága vehette át az idei évben Nógrád Megye Szondy György Díját.

Köz Szolgálatáért Érdemjel elismerésben részesült

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A belügyminiszter által adományozott érdemjelet és a rendőr-főkapitányság vezetőjének elismerését vehette át a Nógrád megyei bűnmegelőzési tevékenységéért Medve Judit Anna rendőr alezredes.