A svéd származású Greta Garbo az Amerikai Egyesült Államokba költözik, Charlie Chaplin népszerűsége csúcsán mókázik a némafilmekben, nálunk megjelenik József Attila második verseskötete, a Magyar Posta megindítja a rádióműsor sugárzását, és megszületik Buzánszky Jenő labdarúgó. Sorolhatnánk még az 1925-ös eseményeket, az év híres szülöttjeit, de ezúttal a történelem fura kavalkádjából Budai Rezsőné születését emeljük ki.

Éva néni néhány hete ünnepelte 100. születésnapját, melynek alkalmából július 8-án meglátogatta és felköszöntötte őt Lauda Zoltán dandártábornok a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Korsós Gábor alezredes, a Ráckevei Rendőrkapitányság első embere és Hetesi László, a Belügyi Nyugdíjasok Pest Megyei Egyesülete Ráckevei Tagozatának vezetője.

Éva néni 35 évet töltött rendőrségi munkával, pontosan 1945 és 1980 között. A Ráckevei Járási Rendőrkapitányságnál lépett a Magyar Államrendőrség kötelékébe, úgynevezett rendőrirodai alhadnagyként. Szinte kérdezni sem kell, mesél a múltról, a jelenről, a korabeli rendőri feladatokról, mókázik, emlékezik, és nagyon örül a gyönyörű csokornak, valamint az emléklapnak, melyet Lauda Zoltán dandártábornok nyújt át neki.

Nézzük a régi iratokat, köztük a kinevezési okmányt, azután azt a levelet, amelyben arról értesíti az 1949-ben regnáló belügyminiszter, bizonyos Kádár János, hogy az államrendőrségnél viselt állásában véglegesítik. Olvassuk továbbá azt a köszönőlevelet, amelyet a Magyar Rendőr főszerkesztője küldött neki a lap terjesztésében végzett munkájáért.

Kérdezzük, milyen volt a rendőrségi munka annak idején, meséli, gyakran neki is kellett bűnügyi helyszínekre mennie a vizsgálatot dokumentálni. Mentek szamárral, szekérrel, gyilkosság helyszínére, halottszemlére, de még árvízhez, földrengéshez is. Kiszolgált vagy húsz rendőrkapitányt, kiváló munkát végzett a rendőrségnél 35 évig, számos elismerést kapott.

Peregnek az emlékek, Éva néni szemmel láthatóan friss szellemű és mozgékony. Azt mondja, a szeme és a hallása romlik kissé, egyéb baj nincs. Az utcán a lányát a testvérének nézik, az életkorán mindenki meglepődik. Aki mégis elhiszi, hogy 100 éves, persze azonnal arról érdeklődik, hogyan kell eljutni ilyen szép életkorig. Azt mondja az ünnepelt, hogy mozogni kell, ő például mindig sportolt, pingpongozott, röplabdázott, ma pedig sétál, de azt naponta, rendszeresen. Nézi a hírműsorokat is a televízióban, bár manapság már nem olyan szívesen, mert túl sok a tragédiákról, háborúkról szóló híradás, a töméntelen reklámról nem is beszélve.

Lauda Zoltán dandártábornok búcsúzóul megköszöni Éva néninek azokat a pozitív energiákat, azt az életkedvet, amelyből mindannyian hazaviszünk egy kicsit. És igen: egy százéves ember vitalitása, vidámsága valahogy velünk is másképp láttatja az életet.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN