Noha eszébe sem jutott, hogy egyenruhás pályát válasszon (családi ismerős javaslatára kisgépszerelést tanult szakmunkásképzőben, amúgy kiváló eredménnyel), egy katonai toborzón mégiscsak sikerült elcsábítani a honvédséghez. Őt, a hosszú hajú, bőrdzsekis, bakancsos, rocker srácot. Aki pillanatok alatt rövid hajú, fegyelmezett katonai ismereteket tanuló fiatalemberré változott, leérettségizett, majd fegyverműszerészként végzett 1996-ban. A katonaságtól aztán a rendőrséghez vezetett az útja. Előbb járőr lett, négy év után, 2000-ben bűnügyi szakterületre került, közben hírszerző szakon elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, nem mellesleg később mesterszakon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet is, így okleveles kriminalista is lett. Hogy az élete még kacifántosabb legyen, néhány évig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) folytatta pályafutását, végül ismét a rendőrség állományában. Komka Péter alezredes ma a Tatabányai Rendőrkapitányság Készenléti Alosztályát vezeti. Néha megkérdezik tőle, hogy miért szereti a rendőri munkát, olyankor azt válaszolja, azért, mert a tevékenysége közvetlen hatással van a környezetére. Akár a saját családjára is. Ha elfognak egy autófeltörőt, akkor az már nem fogja az édesapja kocsiját feltörni, a rácsok mögé juttatott erőszakoskodó pedig nem fog a lányával erőszakoskodni.

Mindeközben kilencéves kora óta pengette a gitárt, mint a fentiekből is kiderült, a rockért rajongott, az Anthrax, a Slayer, a Sepultura és a Megadeth zenéjéért. Aztán ő is gitárt ragadott, és a Muszty–Dobay-féle gitáriskolából elkezdett tanulni. Az első zeneszám, amit el tudott játszani, a Kiskacsa fürdik című dal volt, finoman szólva sem passzolt az általa imádott zenei stílushoz, de a kitartás végül irányba állította őt is. Néhány év múlva már elektromos gitáron pengette az említett zekekarok számait, egy Bécsből hozott kazettás magnó szolgált erősítőként, és mivel kissé túl volt vezérelve, egyúttal torzítóként is működött. A kis magyar rögvalóságból szárba szökkent Komka Péter első metálzenekara. 13 (!) éves volt ekkor. Különböző fesztiválokon, metálklubokban lépett fel gyerekként.

– Hogy honnan volt pénzem gitárra meg erősítőre? – kérdezi. – Részben a szüleim segítettek, ezenkívül eljártam rekeszeket pakolni különféle gyárakba. Karácsonyra, születésnapomra metálzenével kapcsolatos pólókat kaptam, mert a szüleim részéről teljes volt a bizalom. Pedig sem a testvérem, sem én nem voltunk nagyon jó gyerekek, a szüleink mégis bíztak abban, hogy nem kallódunk el, tudunk vigyázni magunkra. Többnyire tudtunk. Abból a szempontból pedig különösen jó volt ez, hogy minket az életre neveltek, megbecsültünk mindent, amit kaptunk, és megtanultuk, hogy mindenért meg kell dolgozni. A zenekarunk neve egyébként Naxos volt, kinéztünk a térképről egy nevet, különösebb jelentőséget nem tulajdonítottunk a névadásnak. Slágereink némelyikére sokan a mai napig emlékeznek, volt közöttük olyan, ami annak idején a helyi újság slágerlistáján 20. helyezett volt, pedig azon a listán olyan zenekarok is szerepeltek, mint például a Guns N’ Roses. Aztán elmentem a katonaiskolába, a zenekar szétesett, nekem pedig húsz évig nem volt semmilyen zenekarom. Később egy baráti társaságban összefutottam a volt általános iskolai osztályfőnökömmel, aki kérdezte, hogy vagyok, mi lett velem. Akkoriban éppen a NAV-nál dolgoztam nyomozótisztként. S hogy mi lett az akkori rockerekből? Bűnügyi technikus, tűzoltó és alpinista, van, aki a gyermekvédelemben dolgozik, van köztük szociális munkás… Ki gondolta volna, hogy azokból a rocker gyerekekből, akik a társadalom perifériáján hallgatták a „sátán zenéjét”, a társadalom hasznos tagjai lesznek?

Komka Péter második zenekari pályafutása akkor kezdődött, amikor néhány rendőr kollégájáról kiderült, hogy ők is zenélnek. Megalakult az X-Elite nevű együttes, 2016-ig rengeteget koncerteztek, aztán az is megszűnt, átalakult. Most egy feldolgozásokat játszó zenekarban muzsikál, funkyt, popzenét játszanak. Komárom-Esztergom vármegye nagyobb programjain lépnek fel, különféle fesztiválokon és rockklubokban megint. Heti egy próba, és most már az jelent számukra örömöt, amikor azt játszhatják, amit szeretnek: a Queen, Elvis Presley, a Genesis, a magyarok közül a Fish! vagy a Magna Cum Laude számait.

– Számomra ez most már csak egy hobbi, nem több – állítja. – Igen, gyakorlok saját örömömre. Azzal tisztában vagyok, hogy nagy sztárok nem leszünk. Van egy amerikai PRS gitárom, egy új Ibanezem és van akusztikus hangszerem is. Gondolkoztam azon, hogy saját dalokat kellene írni, de 48 évesen én már nem tudom megszólítani a mai fiatalokat, nem tudnék főállásban zenélni sem, a zenei tudásom sem olyan, amellyel tovább lehetne lépni, végül persze azzal sem tudnék mit kezdeni, hogy a zene üzlet lett, amely alkalmazkodik aktuális trendekhez, hangzásokhoz és különféle producerek igényeihez. Így a zenélés marad öröm és kikapcsolódás.

T. Z.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA