Minden kezdet nehéz

– Már rögtön kiutazásunk napján akadályba ütköztünk – emlékezett vissza a tapasztalt bevetési szakember. – A repülőjáratunkat technikai okokból törölték, így csak másnap kezdhettük meg utunkat az Egyesült Államokba, amivel azonnal vesztettünk 24 órát. A csapatunk, ami a terv szerint együtt utazott volna, három járaton, három különböző útvonalon indult el a tengerentúlra. Ennek köszönhetően nem is egy időben érkeztünk meg Floridába. Ráadásul a reptéren szembesültünk a ténnyel, hogy az általunk bérelt autókat már kiadták, így csak drágább járműveket tudtunk bérelni. Még csak a második napon jártunk, de az időveszteség mellett már anyagi veszteséget is elkönyvelhettünk. A szállással szerencsére minden rendben volt, és maradt még két napunk az akklimatizálódásra is.

Első nap – első sérült

– Minden csapattag jókora kíváncsisággal, valamint kellő fókusszal várta az első versenyszámot. A feladat végrehajtása jól is indult, mindenki nagyon összeszedetten dolgozott – hangsúlyozta a csapatvezető, ám a baj nem járt egyedül. – A végrehajtás során, amikor az egyik lőszektorból a torony felé futottam, csapásszerű fájdalmat éreztem a bal lábszáramban. Természetesen végigcsináltam a pályát, de az ezt követő vizsgálatok valószínűsítették, hogy az Achilles-ín részlegesen elszakadt a bal lábamban. El kellett fogadnom, hogy bár a megmérettetés még csak most kezdődött, mint versenyzőnek számomra már véget is ért. Nehéz volt beletörődni abba, hogy a hónapokig tartó készülés és tervezés után kiestem a végrehajtók sorából. Az eredeti elképzelés szerint minden pályán szerepeltem volna, így a továbbiakban improvizálnunk kellett. Innentől kezdve nem tudtam mást tenni, mint a csapatra koncentrálni, őket segíteni, amiben tudtam.

Csak előre!

– Hatalmas segítséget nyújtottak a szervezők abban, hogy minden nehézség ellenére gördülékenyen menjen a verseny. A helyi medicek az első pálya végeztével azonnal a segítségemre siettek. A másik induló magyar csapat, az AOCU SWAT Hungary két tagja még aznap este kezelte a sérült lábamat – emlékezett vissza a törzsőrmester. – Ezúton is köszönöm nekik! Bár a sérülésem a lehető legrosszabbkor jött, annyi előnye mégis volt, hogy kívülről figyelve, támogatva a srácokat olyan dolgokat is észrevehettem, amiket a küzdelem hevében nem biztos, hogy megláttam volna.

A versenyt az élet írja

– Orlando számait az élet ihlette. Véleményem szerint a verseny szervezői olyan helyzeteket állítottak össze, amelyekkel ezek a speciális egységek az életben is találkozhatnak. A szituációk legnagyobb része a terheléses lövészeten alapszik, melynek lényege, hogy a versenyző viszonylag intenzív terhelésből érkezzen meg a lőfeladatok végrehajtására. Az Egyesült Államokban, ahol csak 2024-ben 347 rendőrt lőttek meg szolgálatteljesítés közben, ez sajnos a napi munka része. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy Magyarországon nem ez a helyzet, de mindig is azt vallottam, hogy erre az eshetőségre, amikor csak lehetőség van, legyen képzés vagy verseny, készülni kell! – húzta alá Névery Gyula. Úgy látja, az ő szakterületi tudásuk talán a „meglepetéshelyszínnek” is nevezett hostage rescue pályán érvényesült leginkább. – Ebben a számban idén egy taktikai házat kellett „feldolgozni”, és onnan kimenteni egy 70-80 kilós bábut, miközben a bírák még az egyik csapattagunkat is sérültté nyilvánították. Ezt az úgynevezett dinamikus behatolást munkáink során sokszor alkalmazzuk, ha a végrehajtás jellege ezt kívánja.

Új közeg, új kötelékek

– Azoknak a srácoknak, akik először jártak kinn közülünk, minden új volt. Lenyűgözte őket az „amerikai világ” – emlékezik nevetve az új helyzetekre a csapatvezető, aki a korábbi években járőrszolgálatra is elkísérhette amerikai kollégáit. – Emellett az is meglepő lehetett, hogy ott a rendőrök a civil társadalom többségének szemében a hétköznapok hús-vér hősei, ők azok a szakemberek, akiknek biztonságukat, sokszor az életüket köszönhetik. Az amerikai rendőrök, talán ezért is, hihetetlenül összetartó testvériséget alkotnak, ezt lépten-nyomon tapasztaltuk mi is. Tiszteletet érdemlő ez a hozzáállás, és azt hiszem, az ő tiszteletüket is kivívtuk a hozzáállásunkkal. Kívánom minden magyar rendőrnek, hogy legalább egyszer az életben legyen része ebben az érzésben, és tapasztalja meg ezt a közeget, ezt a példátlan összetartást!

Tervek a jövőre

– Idén az volt az elképzelés, hogy legalább a nemzetközi csapatok között az első helyen végezzünk. Ennek rendeltünk alá mindent, és tényleg nagyon sok munkát tettünk a felkészülésbe. Az élet sajnos felülírta a terveinket, ám hogy egy tanult kollégámat idézzem: „azt sem szabad elfelejteni, hogy ez egy technikai sport!” Hatalmas hátrányt jelenthet például, ha az ember nem a saját felszerelésével versenyez, de minden hátrányt le lehet dolgozni kemény munkával. Már most elkezdtem fejben összerakni a jövő évi tervet, aminek a megvalósításához persze számos feltételnek kell teljesülnie, de bizakodom – összegezte a tanulságokat a törzsőrmester.

A siker kulcsa a csapatmunka

– Szívből köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy felkészülhessünk és eljuthassunk a versenyre és ott képviseljük a hazánkat, a vármegyénket, a bevetési egységünket. Nem titok, hogy a verseny minden résztvevő számára önköltséges, az utazástól a szállásfoglaláson át a regisztrációig. Ezeket az anyagi terheket támogatók, önzetlen felajánlások enyhítették, melyeknek köszönhetően többet tudtunk gyakorolni. A vezetőink és a kollégáink is mindannyian támogatták az álmunkat, enélkül el sem indulhattunk volna. Emellett nem utolsósorban köszönöm a Storm Corner minden tagjának, hogy bizonyították, megállják a helyüket a nemzetközi mezőnyben is!

K. D.

FOTÓ: STORM CORNER