Árván maradtak, de nem egyedül
A ZoNa Alapítvány azzal a céllal jött létre, hogy a rendőrség kötelékében dolgozó szülők árván, félárván maradt gyermekeit támogassa. A két éve létrehozott szervezet ma már ötven fiatalt segít adományokkal, programokkal, ha kell, pszichológusok munkájával.

Egy munkatársnője hirtelen jött betegsége, halála után annak félárván maradt gyermekeit szerette volna először segíteni a két éve még nyomozóként dolgozó Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka. Ahhoz, hogy szervezett keretek között tudjon támogatást nyújtani, férjével, a korábban ugyancsak hivatásosként dolgozó Kosztolánszky Mártonnal 2023-ban megalakította a rendőrségtől kapott fegyverpénzéből a ZoNa Alapítványt.
– Elsőként egy gálaestet szerveztem, amelynek bevételét eljuttattam a családnak – mondja Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka. – Aztán egy óvónővel léptünk kapcsolatba, akinek tragikus hirtelenséggel meghalt rendőrként dolgozó férje, és öt gyereket hagyott hátra félárván, közülük három általános iskolás. Közben 2023 szeptemberében megtörtént az esztergomi robbantás, amelyben életét vesztette a Terrorelhárítási Központ egyik munkatársa. Az ő családjának is szerveztünk egy rendkívüli gyűjtést, több mint hatmillió forint jött össze. Rövid idő alatt kiderült, hogy a rendőrség kötelékén belül számos árván, félárván maradt gyerek szorul támogatásra.
Az alapítványnak gyorsan híre ment, a munka egyre szaporodott, közben a házaspár leszerelt a rendőrségtől. Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka minden rászorulónak szeretett volna segíteni. Hogy ez a tevékenység minél hatékonyabb legyen, levelet írt dr. Pintér Sándor belügyminiszternek, együttműködésre kérve a minisztériumot. A személyügyi államtitkárságon fogadták, és elmondták, hogy a hiánypótló szervezetnek némi támogatást is tudnak adni. De az is felmerült, mi lenne, ha az alapítvány kibővítené a támogatottak körét a katasztrófavédelemben, valamint a büntetés-végrehajtás területén dolgozó, bajba jutott családokkal is.
A ZoNa Alapítvány szervezett országos rajzpályázatot, a Magyar Rendőrség Zenekara és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa jótékonysági koncerttel segítette a munkájukat, és a szerencse összehozta őket Nagyházi Lőrinccel, aki úgy gondolta, ha lehetősége van, hát ő is segít az alapítványnak. Különösen az egyik fiúnak, akinek az édesapja halála előtt a műkincsvédelem területén is dolgozott.
– Nagyházi Lőrinc az elhunyt rendőr félárván maradt fiának sportpályafutását kívánta segíteni, mégpedig úgy, hogy azt javasolta, ismert alkotóktól szerezzünk támogatásképpen festményeket, amelyeket az ő galériájuk jutalékmentesen bocsát árverésre – folytatja a történetet Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka. – Ezt követően kiállításokra jártam, kértem a kiállító művészeket, hogy ők is járuljanak hozzá a munkánkhoz, végül tizenhét tételt gyűjtöttem össze, ezeket Lőrinc további tételekkel egészítette ki, amelyek eredményeként az árverésből nagyobb összeggel tudtuk segíteni a gyerekeket. Sőt! Nagyházi Lőrinc és két műkincskereskedő kollégája (Molnár Viktor, Fertőszögi Péter) még a TV2 Szerencsekerék című műsorába is elment játszani, hogy nyereményüket az alapítványunknak juttassák. Ennek köszönhetően több mint 5 millió forint és különböző háztartási eszközök kerültek a családokhoz. Tavaly kézilabdagálát szerveztünk, amelyen dr. Vattay Gergely irányításával a rendőrválogatott játszott az Iváncsik Tamás által irányított egykori híres kézilabdázókból álló ZoNa Alapítvány csapatával, ez az esemény ismétlődik meg idén, április 4-én a Budapest Airport Arénában. A bevétel ismét a ZoNa Alapítványt, azon keresztül a rászorulókat segíti.
Az alapítvány rendszeresen juttat pénzadományokat az általuk támogatott családokhoz, de nagyobb ünnepekkor igyekeznek a gyerekek különleges kívánságait is teljesíteni. Szereztek dedikált futball-labdát a Ferencváros focicsapatától, szerveztek találkozót egy-egy példaképpel, volt, akit airsoftpályára vittek, másnak a házát újították fel, vagy a tetőt hozták rendbe. Számos önkéntes munkálkodik azon, hogy az alapítvány segíthessen – jelenleg ötven gyereknek. Ha szükséges, pszichológiai támogatás is akad, ami a családi tragédiák árnyékában élők számára igencsak fontos. Ha kell, orvosi kezelésben is segítenek, és igyekeznek azon is, hogy a szülői felügyelet alól kikerült támogatottjaik ne jussanak kilátástalan helyzetbe, végső soron a bűn közelébe. A rendőrség legfelsőbb vezetőitől is sok támogatást kapnak, egyáltalán: a rendőrség munkatársaitól is. Március 22-én rendvédelmi dolgozók gyermekeinek és a támogatott gyerekeknek szerveznek egy színes programot a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Vágóhíd utcai bázisán, 27-én a Magyar Rendőrség Zenekara ad jótékonysági koncertet Vásárosnaményban, ahol a megmaradt aukciós képeket is igyekeznek eladni. Utána jön a focisták számára kiírt második Tari Roland Emléktorna számos gyerekprogrammal egybekötve, majd a nyár különféle táborokkal.
Egyszeri segítségnek indult, komoly alapítvánnyá nemesedett, de Kosztolánszkyné Alexa Hajnalka szerint jól van ez így. A lehető legjobban.
T. Z.
FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ