Nyugdíjba vonulása alkalmából búcsúztatásán Jeney Áron dandártábornok, a KR NNI igazgatója idézete fel pályafutása fontos pontjait.

– Hogy indult rendőri pályafutása?

– 1982-ben szereltem fel, és összesen három helyen dolgoztam a rendőrség berkein belül. Nálunk ez generációs kötődés, már a dédapám is rendőr volt, a Mosonyi utcában szolgált a 20. század elején. A keresztapám szintén, ahogy a két, külföldön élő féltestvérem is a rendvédelem területén helyezkedett el. Én az első 15 esztendőt a zuglói rendőrkapitányság kötelékében töltöttem, ott tényleg voltam minden, csak akasztott ember nem: gyalogos, gépkocsizó járőr, járőrvezető, körzeti megbízott, majd nyomozó. A XIV. kerület utcáin tanultam a szakmát, és ez a kezdet máig meghatározza, ki vagyok.

– Hogyan lesz a közrend őréből bűnügyi technikus?

– Még Zuglóban szolgáltam, amikor lehetőséget kaptunk arra, hogy egy gyorsított kurzus keretében, tekintettel az új feladat- és hatáskörökre, többen is elvégezzünk egy bűnügyi technikusi tanfolyamot. A kapitányságról engem delegáltak, én pedig, ha lehet így mondani, évtizedekre beleragadtam ebbe a feladatkörbe. Nem is bántam meg, nagyon szerettem a munkámat. Így lettem bűnügyi helyszínelő, bűnügyi technikus, majd szemlebizottság-vezető. Sokszor egyszerre mindegyik, ha úgy hozta a szükség.

– Zugló után hová vezetett az útja?

– A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra kerültem, ahol megint közel másfél évtized következett. Ebből az utolsó öt évet megbízott osztályvezető-helyettesként töltöttem. 2013-ban kerestek meg a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézettől, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda munkájának támogatására létrehoznak egy bűnügyi technikai osztályt. A kezdet nem volt könnyű, négyen voltunk egy irodában, egyetlen öreg számítógéppel és rengeteg lelkesedéssel. A kezdet után persze megérkezett az erősítés, fejlődtünk technikailag és létszám tekintetében is. Az év végére már legalább 20 emberünk volt.

– Mi volt ennek az időszaknak a legnagyobb szakmai kihívása?

– Ezen sokat kell gondolkoznom, mert minden ügy nehéz, mindegyik egyedi. Szerintem nem lehet különbséget tenni, szellemileg és testileg is ott kell lenni minden ügynél. Csak abban az időszakban, amíg én rendőrként szolgáltam, megszámlálhatatlan ügyben dolgoztam. Voltak híresebb bűnügyek, persze kevésbé ismert is, de igazi kihívást a munkateher jelentett. Még megyei helyszínelőként volt olyan időszakom, amikor másfél héten belül hét, ismeretlen tettes által lekövetett emberölésen dolgoztam. Ez alatt az idő alatt háromszor voltam otthon, kétszer csak ruhát cseréltem. Én azt tekintettem igazi sikernek, amikor azokat az embereket, legyenek híresek vagy hírhedtek, akik megérdemlik, oda tudtuk juttatni, ahová valók.

– Objektív maradhat az, aki hírhedt bűnözőkkel áll szemtől szemben?

– Minden körülmények között. Csak így kaphatunk pontos adatokat, így végezhetünk pontos, tudományosan mérhető munkát. Engem is megviseltek azok az ügyek, amelyekben például gyerekek voltak a sértettek vagy áldozatok, de ezt az érzést el kell tudni zárni. Amíg a munka folyik, hideg fejjel kell végezni a feladatot. Csak utána könnyezhetünk. Kérdezték már tőlem baráti társaságban, hogyan tudom feldolgozni azt, ha egy halottat kell kiásnom, vagy más olyan helyzettel kerülök szembe, amit józan ember magától nem csinálna meg. Erre csak azt válaszolhatom, hogy ha egy sebész nem mer belevágni egy élő testbe, ne legyen sebész. A bűnügyi technikusé is egy munka, amit becsülettel el kell végezni, mert komoly, felelősségteljes munka.

– El lehet ezt az életmódot engedni most, a nyugdíj kapuján túl?

– Nekem még nem sikerült, bár még csak most kezdem a nyugdíjas életet. Még most is minden reggel fél hatkor kelek, ahogy munkába indultam, és volt, hogy otthon már csak a hálószoba ajtajából szóltam vissza a páromnak: „Jövök, amikor tudok.” Aztán rájövök, hogy nem kell bemennem sehová. Úgy is mondhatnám, szerintem az, aki rendőr volt, és ezt a hivatást egy percig is komolyan vette, soha az életben nem tudja elengedni, mindig megmarad a zsaruszimat, benne folyik a zsaruvér.

– Mi tölti ki a munka utáni űrt?

– Hobbiból nyilván elég nehéz helyszínelni, de szerencsére várnak rám más feladatok. Rendbe kell tennem a házunkat, megpróbálok kicsit többet horgászni, kicsit többet vadászni, de úgy érzem, most indul az életem nagy, új kalandja, amikor megtanulom, hogy nem kell mindennap felkelni, menni, hajtani a melót. Így pihenésre is jut idő.

– Mi a helyzet az utánpótlással?

– Nagyon nehéz a kérdés, nincs is rá csípőből adható jó válasz. Hogy mire készüljön a fiatal, aki rendőrnek áll? Az, aki hobbiból vagy csak jobb híján szeretne rendőrnek állni, szerintem rossz helyen keresgél. Azok, akik mint én, generációk óta rendőri közegben nőttek fel, előttük volt a családi példa, könnyebben igazodnak ehhez a világhoz, hiszen magukon látják, a bőrükön érzik, hogy mit is jelent ez a hivatás. Szerintem belőlük előbb lesz rendőr, és jobban megmaradnak a pályán. Szerencsére az osztályon most is vannak ilyen kiváló, fiatal rendőrök, így könnyebb szívvel adom át a stafétát, mert látom, hogy jó kezekben van a szakma.

K. D.

FOTÓ: BECZÁSSY DÓRA