– 1993. január 29. óta szolgálok rendőrként. Az évtizedekkel korábban tanult alapelvekhez ma is hű maradtam, bár eredetileg gyógyszerésznek készültem, egy évig tanultam is az orvosi egyetemen. Amikor rájöttem, hogy az nem az én világom, nem tudom elképzelni magamat fehér köpenyben a patika pultja mögött, a szüleim tanácsa és féltése ellenére rendőrnek álltam, hiszen az is egy segítő hivatás – elevenítette fel a kezdeteket Havas István. – Bár a család féltett, én soha egy napig sem éreztem azt, hogy rendőrként veszélyben lennék.

Mozgó őrként kezdett Budapest XIV. kerületében, majd járőr, körzeti megbízott lett.

– Igazán azonban a bűnügyi terület vonzott, amit szerteágazó, izgalmas feladatkörnek gondoltam és gondolok ma is. Mindig úgy fogalmaztam, hogy a bűnügyes szakma társasjáték az elkövetők és a rendőrök között. Kicsit bújócska, kicsit kitalálósdi, kicsit sakk, aminek óriási a tétje – hangsúlyozta a főtörzszászlós. – Volt is egy erre utaló mondásunk: a bűnözőt fejjel kell megverni, de nem úgy, hogy lefejeled. Ehhez tartottam is magam mind a mai napig, számomra a rendőri munka igazi agytorna ennyi év után is. Tizenöt évet szolgáltam bűnügyi területen nyomozóként.

Sokszor dolgozott szemlebizottság-vezetőként bűnügyi technikusok mellett, és megtetszett neki a munkakörük, a tudományos kirakós, az az aprólékosság, ahogyan rekonstruáltak egy-egy helyszínt.

– Kívülről nézve szinte varázslat volt, ahogy összeállt a sok kis nyomból egy nagy összkép. Ez annyira megfogott, hogy engedélyt kértem arra, hogy elvégezzem a bűnügyi technikusi tanfolyamot, amit a vezetőim, szerencsére, támogattak is. Így csöppentem a helyszínelők világába. A szakmai felkészültség mellett szükség van kreativitásra, tudományos nyitottságra és sokszor a szerencsére is. Nekem, eddig úgy érzem, mindből kijutott, leginkább a barkácsolásban élem ki magam, új eszközöket építek a munkánk megkönnyítésére, vagy már létező technikákat teszek gyorsabbá, költséghatékonyabbá feladatunk végrehajtását. Akár egy konyhai eszköz is képes elvégezni azt a munkát, amire a külföldi forgalmazók egy csodagépet állítanak csatasorba.

Szerinte egyedül senki sem olyan hatékony, mint csapatban.

– Azok lesznek igazán sikeresek, akik tudják a helyüket a csapaton belül. Én szerencsés vagyok, mert állandó társsal dolgozom, akivel viccesen azt szoktuk mondani, hogy 115 év élettapasztalatát visszük a munkába. Az eltelt évek alatt annyira egymásra hangolódtunk, hogy befejezzük a másik mondatait, és már a testtartásból látjuk, ha a másik figyel, töpreng, gondban van valamivel, sokszor beszélnünk sem kell – neveti el magát az év rendőre. – Ez kívülről néha ijesztő lehet, de nagyon hatékonyak vagyunk így. Még nyaralni is négyesben járunk, ő is hozza a feleségét, én is, szinte családtagként tekintünk egymásra.

Amikor felhívta a vezetője, hogy őt jelölték a kitüntető címre, megkönnyezte ezt a számára hihetetlenül nagy szakmai elismerést.

– Nekem felér egy életműdíjjal az, hogy rám esett a többiek választása. Ez nem egy mindennapi, megszokott elismerés, hanem egy óriási megtiszteltetés, és visszajelzés arra, hogy amit az ember csinál, azt jól csinálja – keresi a szavakat a meghatott Havas István. – A munkám nekem a hobbim is, folyamatosan töröm a fejemet azon, hogy mivel tegyük még hatékonyabbá a munkafolyamatokat, hogyan oldjunk meg egy felmerült problémát, így észre sem vettem, hogy elrepültek az évtizedek. Ez a díj döbbentett rá, hogy halad az idő, mennyi mindenen keresztülmentem már, és mennyi mindent köszönhetek a kollégáknak és a rendőrségnek. Hálás vagyok, hogy engem választottak.

KISS DÁVID

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA