Jókor volt jó helyen.

– Közlekedésrendészeti feladatteljesítés miatt szolgálati autóval jártam a martonvásári mellékutcákat, és ahogy az Orgona utcára bekanyarodtam, rögtön kiszúrtam, hogy valaki fekszik az egyik kapubejárónál. Először csak a lábait láttam, mert a lábfejei kilógtak az útra és rángatóztak. Biztos voltam benne, hogy rosszullét miatt került ilyen helyzetbe, úgyhogy azonnal félreálltam, és odasiettem – idézte fel Vancsura Róbert, aki fél percen belül a középkorú férfi mellett volt. – Feljebb húztam a járdához, és közben szólongattam is, de nem tudott reagálni. Kétségbeesetten próbált levegőhöz jutni, de képtelen volt lélegezni, és már elkezdett lilulni az arca. Ellenőriztem a légútját, de szabad szemmel nem láttam semmit, ami gátolná a légzését, majd kitapintottam a pulzusát; nagyon gyenge volt. Ezek után azonnal stabil oldalfekvésbe helyeztem, és ahogy a fejét pozícióba fordítottam, hirtelen fellélegzett. Egy ideig még rendszertelenül vette a levegőt, de az akut életveszélyen túl volt. Megkönnyebbülve hívtam a vármegyei főkapitányság tevékenységirányítási központját, és hamarosan magam is beszéltem telefonon a mentőszolgálat ügyeletesével. Elmondtam neki, hogy a pulzus erősödik, és már a férfi feje is kezd normális színre váltani. Lassan vele is lehetett kommunikálni, de mivel nem lehetett tudni, a fulladását mi okozta, jött esetkocsi. Azt megvártam.

Gyakorlott életmentő.

– Már többször vettem részt életmentésben, ezek zömében sikeresek voltak, és olyan is volt köztük, amit egyhamar nem fogok elfelejteni – magyarázta a főtörzsőrmester kérdésre válaszolva. – Amikor még járőr voltam, és járőrszolgálatot teljesítettem a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon, bejelentésre mentem ki a kollegámmal egy 4 emeletes társasházhoz, ahonnan öngyilkossági szándékkal távozott egy idős férfi, de a környéken nem találtuk sehol. Támadt egy olyan ötletem, hogy talán csak a ház tetejére ment fel, és ott is volt. Annak pedig a pontos dátumára is emlékszem, amikor szintén egy ilyen járőrszolgálat alkalmával megláttunk egy férfit a földút melletti árokban a Martonvásár külterületén lévő Szőlőhegynél. Viharos volt az idő, az ablaktörlő cikázott a szemünk előtt, ami miatt az átlagosnál is lassabban mentünk, és a fényszóró csóvájában kiszúrtuk, hogy fekszik valaki az árokban. Alig élt, annyira ki volt hűlve. A kocsi elejéhez ültettük, és pokróccal betakartuk, így vártuk meg a mentőt. Eddig neki volt a legnagyobb szerencséje, hogy pont akkor jártunk arra, és észrevettük, mert sötét és ködös volt az este 2020. február 10-én, a hidegről nem is beszélve. Utólag tudtam meg, epilepsziás rohama volt, ezért ájult bele az árokba.

Különleges örömérzés.

– Az életmentést a rendőri szolgálat részének tekintem. Szolgálunk és védünk… el szokott gondolkodtatni, amikor egy ember élete nemcsak nekem, hanem leginkább a véletlennek köszönhető. Ha csak egy perccel később járunk arra, az árokba esett férfi biztosan meghalt volna. Ennyin múlhat, ami elképesztő, de úgy vettem észre, az ilyesmi jó hatással van rám. Jobban figyelek, és talán ennek is köszönhető, hogy ezt a férfit is rögtön kiszúrtam az Orgona utcában. Amúgy azóta már láttam közlekedni a járdán Martonvásár másik részén, és különleges örömöt éreztem.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ