Egy kakasdi család udvarán tragédiával végződött egy sikertelen kutyamentés. Az eseményeket visszafejtve az történt, hogy a korábban emésztőnek épült, ma már növényi hulladékok szikkasztására használt akna fedele nem volt a helyén, így a család kutyája véletlenül beleesett a betongödörbe. A család 29 éves, idősebbik gyermeke utánaugrott, de alighanem pillanatok alatt rosszul lett az odalent kavargó gázoktól, oxigénhiánytól és a hőségtől, kijönni egyébként sem nagyon tudott volna, mert az akna két méter mély. A családtagok jó ideig nem találták, majd, amikor a tizennyolc éves, fiatalabb fiú észrevette az akna környékén bátyja telefonját, sapkáját, alaposabban lenézett az aknába, és megpillantotta ájultan heverő testvérét. Egy létrán lemászott, hogy segítsen bajba jutott bátyjának, de az aknában a növényekből fejlődő gázok, az elviselhetetlen pára és az oxigénhiány miatt ő is pillanatokon belül elájult.

A rémült édesanya azonnal hívta a 112-t, így indult a helyszínre mentő, katasztrófavédő, de elsőként Noé Attila törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője és vizsgálója ért oda. Noé Attila azon a napon éppen Kakasdtól néhány kilométerre sebességet mért, amikor értesítést kapott, hogy azonnal csomagolja össze a sebességmérőt, és siessen a helyszínre, merthogy ő van a legközelebb a balesethez. Egy perc múlva el is indult, miközben az volt az egyetlen információja, hogy egy fiatal beleesett egy udvari aknába.

– Egyszerre értem oda a mentősökkel, és időközben megérkeztek a kollégáim is – eleveníti fel a történteket Noé Attila. – Az édesanya nagyon meg volt rémülve, és csak annyit mondogatott, hogy a kisfia az aknába esett. Nem is gondolkoztunk, azonnal az aknához futottunk, és láttuk, hogy a szűk aknalejáraton nekem volt esélyem lemenni, mert én talán vékonyabb voltam kollégáimnál, másrészt én a helyszínelőruhámban voltam, nekem volt a legkönnyebb levennem magamról a szolgálati övet, amit meg azért kellett megtenni, hogy biztosan leférjek a bejáraton. Amikor elindultam a létrán lefelé, azt tapasztaltam, hogy odalent fullasztó, párás a levegő, pontosabban nem is igen van. Az összerohadt növényeken feküdt az ájult fiatalember, akit az egyik kezemmel próbáltam kihúzni, miközben a másikkal a létrába kapaszkodtam. Sokat segített, hogy amúgy futok és kerékpározom, de még így is csak körülbelül húsz másodpercig bírtam lent maradni az aknában, aztán fel kellett lépnem a létrán, hogy kidugjam a fejem, és levegőt vegyek. Egy átlagos testalkatú fiatalt próbáltam kiráncigálni, miközben az egyik mentős hozott egy légzést segítő maszkot, amit magamra kaptam, és amikor másodszor visszamásztam az aknába, akkor annyira sikerült a fiatalembert a lejárathoz ráncigálni, hogy a beáramló levegő elérjen hozzá, valamint a mentősök adtak még egy maszkot, amit az arcára tettem, és végül sikerült őt valahogy kihúzni az aknából. Közben megláttam a testvérét is, aki ugyancsak ájultan feküdt a felhalmozott növényi törmelék aljában, ő már akkor másfél órája volt ott, és bár őt is felszínre hozták a tűzoltók, a mentősök pedig fél órán át küzdöttek az életéért, nem sikerült megmenteniük. Illetve annyira igen, hogy visszatért a légzése, és három napig még élt, de végül őt elveszítettük.

T. Z.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ