Pedig saját bevallása szerint a sport nem tartozott a kedvencei közé. Minden egy teljesen más élethelyzetből indult.

– Én duci gyerek voltam, és mindig a kilókkal küzdöttem – meséli. – Voltak időszakok, amikor sikerült lefogynom, például középiskolában, konditerembe jártam és diétáztam. Aztán amikor elkezdtem a rendőrségen dolgozni, szép lassan visszajöttek a kilók. Elkaptam a Covidot, utána ellustultam, sokat ettem, és négy éve eljutottam arra a pontra, hogy valamit változtatnom kell.

Ekkor döntötte el, hogy életmódot vált. A sportok közül pedig ismét a futás mellett kötött ki.

– Korábban is bevált: amikor futni kezdtem, fogytam. Csak nem volt bennem elég kitartás. Most viszont valami bekattant.

A kezdeti fogyási célból szenvedély lett. Ma már félmaratonokat, maratonokat és ultratávokat fut, ráadásul nem is rossz eredményekkel. A budapesti Spar Maratonon kétszer is négy órán belüli időt ért el, Pozsonyban szintén teljesítette a maratont négy órán belül, legutóbb pedig egy 60 kilométeres ultrafutást fejezett be hat óra alatt. A százados különösen tudatos futó. Gyerekként jó volt matematikából, ezt pedig ma is hasznosítja.

– A maraton 42 kilométer, és azt szokták mondani, hogy 30-nál kezdődik – magyarázza. – Ott már nemcsak a láb dolgozik, hanem a fej is. Mindig előre kiszámolom, melyik kilométernél milyen tempót kell futnom. Tudom, hol fog jönni a holtpont, mikor kell lassítani, és mikor lehet meghúzni a végét. Ez egy külön tudomány. A futásban ugyanúgy fontos a stratégia, mint a helyszínelésben. Büszkén mondhatom, hogy még egyetlen versenyt sem adtam fel. Ha eldöntöttem, hogy lefutok ötven kilométert, akkor megcsinálom.

A hosszú távok azonban nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is embert próbálnak. Az ultrafutások alatt már komoly figyelmet kell fordítani az étkezésre is.

– Hat órán keresztül nem lehet csak energiazselén élni. Nekem például a banán, a datolya vagy a müzliszelet segít. De még az sem mindegy, mit eszel előző este.

A rendőri pálya sem volt gyerekkori álma. Inkább a véletlen sodorta erre az útra.

– Matek–informatika beállítottságú voltam, szerettem a történelmet és a szavalóversenyeket. Két barátom jelentkezett a határőrséghez, én pedig megláttam a papíron, hogy rendőrnek is lehet menni. 2004-ben került a Készenléti Rendőrséghez. Egy évvel később már a Dombóvári Rendőrkapitányságon szolgált járőrként, 2006-ban körzeti megbízott lett Szakcson.

Erről az időszakról ma is nosztalgiával beszél.

– Hiányzik az egyenruha. Jobban szerettem körzeti megbízott lenni, mert ott tényleg az embereken segítettünk. Később elvégeztem a tanítóképző főiskolát, hogy legyen civil szakmám is, majd tiszti átképzőre mentem, és bűnügyi helyszínelő lettem. Tizenhárom éve dolgozom ezen a területen.

Munkája során látott már sokkoló eseteket is. Nemrég például egy eltűnt ember miatt vonultak ki.

– Eltűntként indult az eset. De az udvaron csupán a szerencsének köszönhetően egy kútban megtaláltuk az elhunytat. Építési törmelékkel fedték le, szinte lehetetlen volt észrevenni. Gyakorlatilag csak a talpa látszott ki. Az elkövetőt két órán belül elfogtuk.

A százados szerint a legnehezebb az elején volt megszokni a haláleseteket.

– Ma már ugyanúgy munkaként tekintek rá, mint egy ács a tetőfelmérésre – magyarázza. – Ha túl sok érzelmet viszel bele, az felemészti az embert. A bűnözés azonban teljesen átalakult az elmúlt években. Régen több volt a klasszikus betörés vagy autófeltörés. Ma már szinte minden az online térben történik. Nincs olyan szolgálat, hogy ne jönne valaki: felhívták a bank nevében, és átutalt több millió forintot.

A futásban is van még előtte cél. Az egyik legnagyobb álma az Ultrabalaton.

– Szeretném egyszer párosban lefutni. Több mint száz kilométer lenne a rám eső táv. Most ezért dolgozom.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG