„Biztos úr, kérem, segítsen! Vajúdik a feleségem, és félek, nem érek be vele időben.”

– Tizenkilencedik éve szolgálok az alosztályon, és bár négy váltásban vagyunk a kollegákkal, 99 százalékban az én szolgálatom alatt kérnek felvezetést a vajúdó kismamával szülőszobára igyekvő apukák, jellemzően a csúcsidő vagy sávlezárás miatt araszoló forgalomban. Eddig öt ilyen felvezetést számoltam; kicsit összefolynak, mert voltak köztük hasonló esetek – magyarázta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Forgalomfelügyeleti Osztály Gödöllői Autópálya-alosztály helyszínelő és balesetvizsgálója, arra utalva, hogy kétszer spontán kért tőle segítséget a volánnál ülő apa. – Az első ilyen esetnél idegenrendészeti ellenőrzést támogattunk az M1-esen. Mivel civiltől nem várható el olyan vezetéstechnikai rutin, ami a megkülönböztető jelzés melletti sietségnél a kocsioszlopok közötti oldaltávolság megtartásához és a piros lámpás kereszteződéseken az áthaladáshoz kell, a társam átvette a volánt, de így sem volt egyszerű menet, mert civil szolgálati járművel voltunk. A másodiknál Mogyoród közelében biztosítottunk az M3-ason a kollegámmal, aki ott is átvette a kormányt. Azt sem felejtem, amikor szolgálat végén jött a küldés, hogy vajúdó kismamával áll egy kocsi a dugóban Mogyoródnál, és most folyt el a magzatvize. Életemben nem vettem vissza olyan gyorsan az egyenruhát, mint akkor.

Kilenc végtelen perc.

– Eddigi legdrámaibb és egyben legfelemelőbb intézkedésem a bagi kihajtónál volt 2023 decemberében. Kivezettem egy kamiont, és amíg a sofőr papírjait ellenőriztem, megállt mögötte egy sötétkék kombi, és kiszállt belőle egy kétségbeesetten rimánkodó, kisgyermeket a keze között tartó férfi. Megszólítottam, és azonnal mondta, miért olyan ideges: a hathetes fiúcska nem adott életjelet. Mivel a szolgálati autóban nincs gyerekbiztonsági rendszer, tájékoztattam a tevékenységirányítást, és hívtam a mentőszolgálat diszpécserét. Követtük az utasításait, felváltva lélegeztettük, masszíroztuk, és sikerrel jártunk. A gyerek a kilencedik percben felsírt. Munka közben még nem éreztem ilyen nagy megkönnyebbülést. Mire a mentőhelikopter leszállt, a pici stabil állapotban volt – idézte fel a zászlós, és hozzátette, már felvezetőként is előfordult vele, hogy akkor kértek tőle segítséget, amikor társ nélkül látott el szolgálatot. – Ami annyiban kihívás, hogy a megkülönböztető jelzés vijjogása közben egyszerre kell tartani a telefonos kapcsolatot a felvezetett jármű sofőrével, rádión pedig a mentőszolgálat diszpécserével.

A legutóbbi eset rendhagyón alakult.

– Április első reggelén szintén Mogyoród környéki, araszoló forgalomból hívta a 112-t egy férfi, és elmondta, nemcsak a magzatvíz folyt el, hanem már erős fájások is jelentkeztek az ikrekkel várandós párjánál. Hamar megtaláltam őket, menet közben pedig kiszúrtam, hogy fővárosi kollegák állnak a kocsisorban. Ezúttal én voltam a leszólító, ők pedig készséggel támogattak, hátulról biztosítottak. Már vártak minket a Honvédkórház mentős behajtójánál, és úgy egy órára rá az apuka felhívott. Boldogan újságolta, hogy Natali és Botond egészségesen jöttek a világra, és az anyuka is jól van. Úgy emlékszem, eddig minden apa jelentkezett, és köszönetet mondott, csak a feleségem szokott kedvesen zsörtölődni. Szerencsémre bocsánatos bűnnek tartja, hogy más nőkkel megyek szülni.

Az életmentésért az országos rendőrfőkapitány jutalomban részesítette Kovács Márk zászlóst, de abból a levélből is idéznénk, amit Natali és Botond apja írt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőségének. „Ezúton is szeretném megköszönni a magyar rendőrség közreműködését, hogy utat törtek nekünk, tiszta Cobra 11-érzés volt. Külön köszönet Kovács Márk zászlós úrnak és az útközben becsatlakozó kollegáknak, akik biztosították az odajutást.”

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG