„Mi van veled??? Úristen! Ezt nem hiszem el!”

– Nappalos szolgálatból tértem haza, méghozzá a szokásosnál később, éjjel 10 körül, mert beugrottam egy barátomhoz. Leparkoltam a kocsimmal, és megindultam a társasház felé, amikor egy nő sikítása belehasított az éjszakába. Ijesztőbb volt, mint amikor horrorfilmben hall ilyet az ember, és üvöltött is tiszta erőből: „Mi van veled??? Úristen! Ezt nem hiszem el!” Ilyesmiket. A cuccaimat gyorsan visszatettem az autóba, és futva indultam meg a hang irányába – idézte fel Verebélyi Roland, aki a lépcsőházat gyorsan azonosította, de az emeletet csak saccolni tudta. – Egy nő cigizett a bejáratnál, és a kérésemre beengedett. Ekkor már szakadozott a kiáltozás, ezért a másodiktól felfelé röviden megálltam az emeleteken, de nemsokára rátaláltam a lakásra. Az ajtaja nyitva volt, és kijött egy nő, nagyon zaklatott, sokkos állapotban. Zokogva rebegte, segítsek, és betessékelt a konyhába, amelynek a padlóján mozdulatlanul feküdt az élettársa. Nem volt sem légzése, sem szívverése, úgyhogy rögtön megkezdtem a mellkasi kompressziót, és mondtam a nőnek, hívja a 112-t. Sajnos annyira magánkívül volt, hogy ez nem sikerült neki, úgyhogy én tárcsáztam a segélyhívót.

Meghalni, majdnem élni, visszatérni.

– A férfi már nem volt életben, amikor a szívmasszázst megkezdtem, és ez a bőrén is látszott. A hölgy elmondta, hogy élettársa a széken ült, és panaszkodott, hogy nagyon zsibbad az egyik karja, majd hirtelen verejtékezni kezdett, azt mondta, rosszul van, és a következő pillanatban leesett a székről. Abban reménykedtem, talán csak a légcsöve záródott el, de időszakosan hörgő hangot adott ki magából, ami a halál beálltának egyik jele is lehet. Próbáltam nyugtatni a nőt, és amikor valamelyest lehiggadt, megkértem, menjen le a kapuba, és fogadja a mentősöket, akik nemsokára meg is érkeztek. Ekkor a férfinak már kezdett visszatérni a színe, de életjelet még mindig nem mutatott. A mentősök kérdezték, mennyi idő telt el aközött, hogy a sikítást meghallottam és a mellkasi kompressziót megkezdtem. Mondtam, egy perc, amit elismeréssel fogadtak, és megkezdték a sokkolást, majd a gépre tették. Segítettem nekik a felszerelés levitelében, és persze bizakodtam, hogy minden rendben legyen. Két napra rá becsengettem a lakásba, hogy érdeklődjek a férfi hogyléte felől, de csak egy hozzátartozó volt otthon, aki annyit mondott, rokona sztrókot is kapott, ezért altatásba helyezték. Tegnap összefutottam a nővel, akitől megtudtam, az élettársa már magánál van, és beszélni is tud, de még gyenge.

Betegszállítóként is szolgál.

– Hat éve vagyok rendőr, és az egészségügyi oktatás annyira felkeltette az érdeklődésem, hogy már a képzés alatt elhatároztam, mindenképpen elvégzem a Police Medic tanfolyamot. Időközben úgy döntöttem, a 24 órás szolgálatok közötti szabadnapokban betegszállítóként vállalnék másodállást, amire parancsnoki engedélyt is kaptam. Mostanáig hat életmentésben, illetve visszahozási kísérletben vettem részt. Háromnál sajnos esélytelen volt, hogy az elhunyt életjeleket produkáljon, és ezt a helyszínre érkező mentősök is elismerték. Az egyik ilyen intézkedést sosem felejtem, mert addig nyomtam, több mint fél órán át, hogy elzsibbadt a karom. Ezt csak az tudja, aki már csinálta, a mellkasi kompresszió eléggé fárasztó. Ezért is ajánlatos átvenni, amikor fáradni kezd az, aki csinálja. Persze erre ott és akkor nem volt lehetőség – mondta az őrmester, aki két másik életmentését is felidézte. – Az egyik Vizsolyban történt, és nagyon véres volt. Az idős férfi kb. 2 liter vért veszített, másodperceken múlt az élete. A másiknál még miskolci rendőrtanuló voltam. Eszméletlen, vérző férfi húztam ki a Szinva-patakból, de ehhez előbb le kellett ugranom a híd alatti, kb. 3 méter mély, betonozott részre. Izgultam, mert esett az eső, minden csúszott, de szerencsére nem lett bajom, és még időben sikerült a férfit partra húznom, utána pedig elsősegélyben részesítettem. A feje erősen vérzett, és végig eszméletlen volt. Kész csoda, hogy nem fulladt meg. Három oda, három vissza… ilyen a formám, az pedig csak adalék, hogy mindkét leosztás hasonló arányokkal történt: kétszer egyenruhában voltam, egyszer civilben. Remélem, ma is jól vannak, akiket visszahoztam.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG