Barnabás ma körzeti megbízottként dolgozik ott, ahol felnőtt, Tápiószőlősön. A rendőri pálya gondolata nem hirtelen döntés volt nála. Már gyerekként is ösztönösen az ártatlanok oldalán állt.

– Én nem később találtam ki, hogy rendőr leszek. Ez gyerekkoromtól bennem volt – mondja. – Már akkor is nagy volt az igazságérzetem. Ha valakit bántottak, nem tudtam szó nélkül nézni. Nem voltam szent gyerek, kaptam igazgatóit is, mert verekedtem – de mindig azokkal, akik másokat bántottak.

A család eredetileg más jövőt képzelt el neki. Szülei lelkipásztornak szánták, egy papról kapta a keresztnevét is. Négyen voltak testvérek, ő egy kicsit „meglepetésgyereknek” számított. Az élet azonban korán közbeszólt: édesanyját kis korában elveszítette. A hivatás iránti érdeklődése viszont megmaradt, tudatosan készült rá. Ennek megfelelően választott középiskolát is, közlekedési iskolába ment, majd onnan egyenes út vezetett a rendőrségre. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában végzett, majd pályafutását Nagykátán, a Tápiószelei Rendőrőrsön kezdte járőrként. 2010-ben került a Ceglédi Rendőrkapitányság állományába, ahol később nyomozóként vagyon elleni ügyekben több felderítésben vett részt. Ezt követően a bűnügyi vizsgálói munkába is belekóstolt, majd a IX. Kerületi Rendőrkapitányságon készenléti nyomozóként szolgált. Ma ismét körzeti megbízott, ráadásul a saját falujában, Tápiószőlősön.

– Ha még fiatalon kellett volna csinálnom, „elvesztem” volna. Most viszont az a bűnügyi tapasztalat, amit összeszedtem, kincs. Teljes képben tudok gondolkodni – folytatja. – A bűnügyi évek adták meg azt a látásmódot, amivel ma valóban hasznos lehetek a közrendben is. Kriminalisztikai gondolkodás, verziók felállítása, bizonyíthatóság, ezek nem csak a nyomozóasztal mellett fontosak. Egy faluban, egy ismert közegben talán még inkább. Mert itt mindenki ismer mindenkit. Barátok, rokonok, régi osztálytársak, gyerekkori haverok, és ez nem feltétlenül hátrány, inkább információs aranybánya. Tudod, ki kicsoda, mihez köthető, mire lehet számítani tőle. Volt olyan, hogy gyerekkori jó barátomat kellett meggyanúsítani. Nem kértem kizárást. Azt mondtam a kollégáknak: én állok oda eléjük, és elmondom, hogy van ez.

Szerinte a körzeti megbízotti munka messze nemcsak jelenlét, hanem magyarázat, tájékoztatás, eligazítás is.

– Sokan olyan problémákkal jönnek a rendőrségre, mintha a postán tejet kérnének – magyarázza. – Nem rossz szándékból, hanem mert nem tudják, mi hova tartozik: mi magán-, mi közvádas, mi polgári ügy, mi önkormányzati hatáskör. Ha ezt valaki érthetően elmondja, már félig meg is oldódik a gond.

Ez a fajta „régi vágású” körzeti megbízotti szemlélet ma már ritka. Ő viszont nem tud és nem is akar elszakadni tőle. Kapcsolatban marad az emberekkel, nem zárkózik el senkitől. Talán ezért fordulnak hozzá szolgálaton kívül is. Telefonhívások, tanácskérések, „Barni, mit csináljak…?” kezdetű mondatok. Egy információs háló ez, amely bizalomból épül.

A szolgálata során megesett történetekből sincs hiány.

– Tápiószentmártonban csöngettek, épp szolgálatra készültem: „A papának ellopták a pénzét, ezt hova kellene bejelenteni?” Mondtam, hogy a rendőrségre, de ha már ott vannak, kezdjük el helyben! Néhány mondat után kiderült, hogy a „lopás” valójában rablás: az előző nap befogadott férfi másnap egy kést szorított a papa nyakához, és úgy vette ki a pénzt a zsebéből. A rabló hátrahagyta az okmányait a helyszínen, így az azonosítás nem okozott különösebb gondot. A polgárőrök jelzésére kiderült, hogy stopposként vették fel a faluban, majd egy ruházati üzlet felé indult. Mire odaértünk, már mutatták is: „arra ment”. Néhány pillanattal később már a földön feküdt bilincsben. Ritka, amikor szinte iskolapéldaszerű forró nyomon lehet köztörvényes tettest elcsípni, de itt a lakossági jelzés, a polgárőrség és a rendőri reagálás szerencsésen találkozott.

Máskor nem a gyorsaság, hanem a gondolkodás dönt.

– Budapesten, a Ferencvárosban egészen más típusú ügyekkel találkoztam. Egyik reggel egy prostituált jött be azzal, hogy az egyik kuncsaftja megverte és elvette a pénzét. A reflex az volt, hogy többen azonnal szaladtak térfigyelő kamerákat nézni, helyszínre kimenni, adatot gyűjteni. Én egy lépéssel hátrébb álltam, és csak annyit kérdeztem: hogyan vették fel először a kapcsolatot. A válasz az volt, hogy telefonon. Ha van telefonszám, van mire keresni – a belső rendszerben néhány perc alatt előkerült egy friss találat ugyanazzal a számmal, készíthettünk felismerésre bemutatást, a sértett pedig egyértelműen azonosította az elkövetőt. Rablás bűntette miatt indult vele szemben eljárás. Ez egy jó példa arra, hogy sokszor nem „rohangálni” kell, hanem tudatosan használni azokat a rendszereket, amelyek rendelkezésre állnak.

A közrendbe való visszatérése is érdekesen alakult.

– Amikor 2024-ben – sok bűnügyi év után – visszatértem a közrendvédelemre újra egyenruhásként az Abonyi Rendőrőrsre, Tápiószőlős körzeti megbízottjaként, az első éjszakás szolgálatom is emlékezetesre sikerült. Faragó Fatime őrmesterrel láttuk el a szolgálatot, és még az elején megjegyezte, hogy ezen a környéken ritkán adódik igazán „sztoriba illő” ügy. Pár órával később egy bejelentés kapcsán egy lakatlannak vélt házat kellett ellenőriznünk: csörömpölés, motoszkálás hallatszott belülről, ezért messzebb letettük az autót, átmásztunk a kerítésen, majd gyalog közelítettük meg az épületet. A vaksötétben, fény nélkül osontam be a házba, a sötét szobában három ember pakolászott, és amikor a megfelelő pillanatban elhangzott a „Rendőrség!”, mindhárman egyszerre próbáltak átférni egy szűk ajtón. Ketten végül a zárt ablakon át ugráltak ki, a harmadik viszont beszorult – elég volt a vállára tennem a kezem, és már meg is adta magát. Később derült ki, hogy éjszaka korábban ugyanezeket az embereket már igazoltattuk. Faragó őrmester utólag félmosollyal csak annyit mondott: „Barni, nem gondoltam volna, hogy az első közös éjszakás szolgálatunkon kerítést fogok mászni, futni és betörőket fogni!”

A legkülönösebb helyzetek azonban sokszor szolgálaton kívül adódnak.

– Néhány héttel később otthon pihentem, amikor egy ismerős hívott: behatoltak az édesapjához – aki közben aludt –, és a 112-t már értesítették, de tanácstalan volt, mit tegyen. Alig pár kilométerre laktak Tápiószőlősön, így civilben, de hivatásom miatt kimentem a helyszínre. Távolabb hagytam az autót, gyalog közelítettem a házhoz, amikor megérkezett a szolgálati kocsi is. A kollégák bevilágítottak az udvarra, engem láttak meg először, és jogosan felszólítottak, hiszen ők egy ismeretlen alakot láttak a sötét udvarban. A helyzet pikantériája, hogy még jobban meglepődtek, amikor visszaszóltam: „Maradjanak csendben, elkövetőt keresek!” A tolvajok végül a terasz alatt bújtak meg, ott fogtuk el őket, ráadásul egyikük bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, így eleve nem hagyhatta volna el tartózkodási helyét.

A pálya azonban nem csak sikertörténetekből áll. Vannak események, amelyek csendben, de végleg beégnek. Elveszített egy fiatal rendőrtanulót, akit még gyerekkorából ismert. Szolgálat közben hunyt el egy polgárőr barátja, akinek az újraélesztését ő kezdte meg – sikertelenül. Ezek azok az esetek, amelyek szintén végleg fejben maradnak.

Az egyenruha mögött van egy másik arc is. A gitárosé. Gimnazistaként még black metal sztárnak készült, ma óvodákban és bölcsődékben játszik karácsonyi és Mikulás-dalokat. Gitárral a nyakában, tányérsapkát osztogatva. A gyerekek számára így nem egy „távoli rendőr”, hanem egy ismerős, mosolygós felnőtt. Sportközegben nőtt fel, és ma is része annak. Futballozik, közösséget szervez, és hamarosan átveszi a tápiószőlősi sportegyesület elnöki feladatait is.

– Sok mindennel foglalkozom, de semmiben sem vagyok igazán tehetséges – teszi hozzá nevetve, a mondat végén azonban ott a lényeg: –, de amit csinálok, azt komolyan veszem.

Talán pontosan ezt látta meg benne az osztályfőnöke, és írt arra a papírlapra tízéves korában.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG