Édesapja hatására, aki a Magyar Államkincstár elődjénél szolgált, szerelt fel a Kaposvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályára, majd 2002-ben a Siófoki Rendőrkapitányság közlekedésrendészetére került járőrként, 2004-től pedig helyszínelő és balesetvizsgálóként dolgozik. 2021 óta a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedés Rendészeti Osztály Fonyódi Autópálya-alosztályán van. Nagyon hamar kiderült, hogy a helyszíni hivatás neki való.

– Kimegyek egy helyszínre, és ott van egy végállapot – meséli. – Egy összetört autó, egy féknyom, egy leesett sárdarab a szalagkorlát mellett. És az a kérdés: hogyan történt? Vissza kell pörgetni az időt, megfejteni a mechanizmust. Ez az észmunka mindig is vonzott. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokszor az emberek teljesen másképp adják elő a történteket, mint ahogy valójában megestek. Van, amikor szándékosan, néha figyelmetlenségből. Klasszikus: „Belenéztem a tükörbe, nem volt ott senki.” Aztán bumm! Csak épp nem nézett bele rendesen, nem fordította el a fejét, a másik kocsi meg szépen ott volt a holttérben. Egyszer egy pizzafutár beállt a házak közé, és bejelentette, hogy összetörték az autóját. A helyszín azonban mást mutatott. A kocsi beljebb állt, a járda kijjebb, köztük füves terület volt, törmelék sehol. A nyomokból egyértelműen látszott, hogy nem ott történt a sérülés. Végül bevallotta: levágta a kanyart, „megpadkázta”, eltört a felni, defektet kapott – csak nem ott. Meg akarta úszni. Az autópályán ugyanez a logika. Egy két járműves balesetnél az egyik sofőr határozottan állította, hogy a másik fél volt a hibás. Több száz métert mentem vissza a sztrádán, hogy megkeressem a nyomokat. A féknyomok azonban mást mutattak, mint amit a vezető állított: a másik jármű a saját sávjában fékezett, nem ő tért le. Ilyenkor mindig eszembe jut az egykori felettesem tanácsa: „Mindig azt nézd meg, mi történt először! Ne azt, amit mondanak.” Ez százból százszor bejött. A legtöbb baleset mögött ugyanaz a minta húzódik meg: figyelmetlenség, hirtelen manőver, a követési távolság be nem tartása. Ezért is csatlakoztam a gépjárműoktatókhoz. Ha látom a hibát, pontosan el tudom magyarázni, mi miért történik – mert nap mint nap élesben találkozom ezekkel a helyzetekkel. Az autópályán sokszor egy balesetnél több száz métert is kell gyalogolni, hogy előkerüljön egy apró, de döntő nyom: egy leesett sárdarab, egy karcolás a szalagkorláton. Ezek árulkodnak arról, hol és hogyan történt az ütközés. Mióta ezen a területen dolgozom, sajnos halálos balesetekkel is találkoztam, amelyek különösen mély nyomot hagynak. Tipikus baleseti ok a tempomat használata figyelem nélkül, a telefon nyomkodása, a fáradtság. Egyre több gondot okoznak a vezetéstámogató rendszerek is, mert sokan azt hiszik, ezek helyettesítik a vezetést. Pedig nem! Volt olyan eset, amikor egy teljesen üres autópályán, jól kitáblázott ideiglenes terelésnél egy Tesla teljes sebességgel belefutott az akadályba. Mindent letarolt. A sofőr szerint nem ő volt a hibás, hanem a kocsi, mert önvezető, vagy az autópálya-mérnökség, mert nem festettek fel útburkolati jelet. A valóság azonban az, hogy ezek a rendszerek nem helyettesítik az embert. Nem néznek körül, nem tekerik a kormányt, nem nyomják a pedálokat. A felelősség a sofőré.

A törzszászlós 2005 óta oktat gépjárművezetés-elméletet és -gyakorlatot. Régebben tantermi oktatás volt, amit mostanra teljesen kiszorított az e-learning.

– Nem szeretem ezt az új, online oktatási rendszert. Nincs közvetlen kapcsolat, nincs visszakérdezés, nincs azonnali visszajelzés – magyarázza. – A tanulók sokszor csak a teszteket töltik ki, majd az utcán derül ki, hogy az alapok hiányoznak. Oktatóként végtelen türelem kell. Néha ezerszer kell elmondani ugyanazt. Sokan úgy ülnek autóba, mintha ez is egy videójáték lenne, amelyben újra lehet kezdeni. Mintha egyesek azt hinnék, itt is van „resume” meg újraindítás. Pedig ha a közlekedésben történik valami, annak következménye lesz.

Szerinte fontos része az oktatásnak a holttér megértése.

– Nem elég a tükör – a fejet is el kell fordítani. Azt is meg kell érteni, hogy az indokolatlanul lassú vezetés éppolyan veszélyes lehet, mint a gyorshajtás. És a világítás nem dísz! Ugyanígy a figyelem fejlesztése is kulcskérdés, különösen a fiataloknál, akik sokszor csak rövid ideig tudnak koncentrálni, 15-20 perc után elfáradnak, pedig a vizsga 45 perc. Régen szégyen volt pluszórát venni, ma örülünk, ha 50 óra után megvan a jogsi. Úgy jönnek, hogy nem tudják, melyik a gázpedál. Mielőtt bárkit tanítani kezdek, igyekszem megismerni a hátterét. Egy korábbi baleset vagy trauma teljesen más megközelítést igényel. Ilyenkor nemcsak vezetni kell tanítani, hanem biztonságérzetet is adni. Volt egy fiatal, kétszer megbukott. Kiderült: gyerekként elütötték a zebrán. Nem mert vezetni, mert ő már előre „látta” a balesetet. Ilyenkor először megnyugtatom őt, mielőtt elkezdem vezetni tanítani. Sokan tudják rólam, hogy rendőr vagyok. Ez előny. Más szemmel nézem a vezetést. Következetes vagyok. Van, akinek le kell törni a szarvát, mást meg bátorítani kell. Nincs két egyforma ember. Helyszínelőként volt két eset, amikor egykori diákomhoz mentem ki. Az egyiknek hiába mondtam, figyelje a holtteret. Nem hallgatott rám, átment másik oktatóhoz. Sávváltáskor nekiment egy másiknak. Amikor megláttam a helyszínen, csak ennyit kérdeztem: „Nem megmondtam?”

A nyomok ugyanis nem hazudnak. És előbb-utóbb mindig elmondják az igazat.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN