Kiskunhalason született, az egyenruhás hivatás iránti vonzódását édesapja munkája alapozta meg. Ő ugyanis határőr volt, Ágnes pedig ugyancsak gyakran járt a határra, kalandos, izgalmas helynek tűnt számára.

– Érettségi után úgy gondoltam, irány az egyenruhás élet, de nőként a határőrséghez nemigen lehetett jelentkezni hivatásos szolgálatra, így megpróbálkoztam a katonaságnál, ahol két helyre lehetett volna menni: gazdasági vagy logisztikai területre, ám ezek nekem nem feküdtek – emlékezik Garamvölgyi Ágnes. – Így aztán lett egy kisebb kitérőm az egészségügy területére, majd főiskolai végzettséggel egy rendőr ismerős révén kerültem a rendőrségre. Bűnügyi munkát végeztem, tizenhárom évig voltam nyomozó, majd átkerültem a határrendészetre, lényegében oda, ahová gyerekkoromban igyekeztem.

Pihenésképpen egy hagyományőrző egyesület, a Majsai Kiskun Huszár Bandérium (egyébként alapító) tagja. És ugyancsak kikapcsolódásként fényképezni kezdett.

– Hogy honnan a művészi véna? – kérdez vissza Ágnes. – A nagyapám festőművész volt, színjátszókörbe járt és kórusban énekelt, nagymamámnak, öcsémnek és édesanyámnak is volt köze a művészethez. Az első fényképezőgépemet egyébként a volt férjemnek vettem, aki telefonnal nagyon jó képeket csinált korábban, az általam vásárolt géppel azonban mindössze két fotót készített, aztán feltette a polcra, és többet nem használta. Engem viszont egyre jobban izgatott, hogy kipróbáljam. Elkezdtem fényképezgetni, és rövidesen egy facebookos fotós csoportban találtam magam, ahol komoly szakmai munka is folyt, mind többet tanultunk a fényképezésről. A csoportból kivált egy „kemény mag”, melyben Nyíregyházától Celldömölkig az ország területéről tizenhat fő van benne, ennek a csoportnak a mai napig tagja vagyok. Nyolc esztendeje évente két alkalommal szervezünk találkozókat szerte az országban. Később egy OKJ-s képzést is elvégeztem, és a fényképezés mind komolyabb szerepet kapott az életemben. A fotós csoportból – a későbbi gyakorlati oktatóm – Juhász Roland volt az, aki az akkori gépem automata módját „törölve” konkrétan arra „kényszerített”, hogy megtanuljam a gép kezelését, a fényviszonyoknak, a környezetnek megfelelően bármikor be tudjam állítani.

A művészet mellett Ágnes életében megjelentek a fotós számára oly gyakori munkák is: esküvő, keresztelő, iskolakezdés, egyebek. De őt ezeken az eseményeken is jobban kezdték érdekelni az apróbb részletek, az arcok, a mások számára nehezen észrevehető apróságok. És mert imád túrázni, a természet. Pontosabban a túrázás közben készített felvételek. A Dolomitok rendszeres látogatója, itthon a Tar-kő a kedvence, egyáltalán: a természetfotózás nagy kedvelője lett. A kiskunhalasi környezetvédő Zöld-Híd Alapítvány fotópályázatán idén két díjat is nyert. Szerinte mégsem a díjak a lényegesek, hanem az, ahogy az ember számára a fényképezőgép keresőjén keresztül mutatja meg magát a világot.

T. Z.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, GARAMVÖLGYI ÁGNES