Egy nappal vagyunk a számunkra szomorúan végződött Magyarország-Írország világbajnoki selejtező után. Ezt valószínűleg jobb lett volna az űrből nézni, mert közelről drámai volt.

Drámai. Nem tudom, mi lett volna a pótselejtezőn, de hogy nem érdemeltük meg, ami a tegnapi mérkőzés végén történt az biztos. Én egyáltalán nem értek a focihoz, de azt látom, hogy a hatvanadik percig mindig nagyon jól toljuk, aztán valami történik a csapattal, és ez most is így volt. Édesapámmal néztem a meccset, mondtam is neki, hogy csak el ne fáradjunk a végére…

Az űrhajóskiképzésen volt olyan pillanat, amikor fizikailag vagy lelkileg nagyon elfáradt, és azt mondta, hogy most elegem van?

Nem, ilyen nem történt. Akadt nyilván nehéz időszak, volt mélypont és rengeteg nehéz pillanat, de az sosem merült fel bennem, hogy feladom. A többiekben sem. Még azokban sem, akik végül kiestek a folyamat során. Hozzáteszem: azért a focistáink sem adták fel.

November 5-én ünnepelte harmincnegyedik születésnapját. Hány űrhajóval, űrutazással kapcsolatos ajándékot kapott?

Megszámlálhatatlan sokat. És nem csak most. Az elmúlt három évben gyakorlatilag csak olyan ajándékot kaptam, ami az űrhajózáshoz kapcsolódik. Űrhajóval díszített zoknit, pléhrakétát, plüssállatot, horgolt rakétát, horgolt űrhajóst, gyerekrajzot…

Mi lesz ezek sorsa? Elférnek a lakásban?

Én mindent megtartok. Aminek már nem jut hely a budapesti lakásomban, azt hazaviszem Nyíregyházára. A gyerekrajzokat is megőrzöm. Egy szép, nagy dobozban tartom őket. Sőt. Kaptam egy tévémacit, olyat, amilyet Farkas Bertalan is felvitt a világűrbe negyvenöt évvel ezelőtt. Igaz, az övén volt szkafander, az egy világűrt is megjárt űrhajós maci, az enyém csak egyszerű tévémaci, de így legalább nekem is lett ilyenem, és nagyon cuki. Különben amúgy is nagy porfogógyűjtő vagyok. Bele tudom csatornázni az ilyen tárgyakba a személyes élményeimet, ezért kivétel nélkül fontosak nekem.

Van egy hosszabb előadása, amelyet kiképzett űrhajóstársával, Cserényi Gyulával tart, és amelybe ugyancsak becsatornázza a személyes emlékeit a kiképzésről, űrutazásról, valamint választ ad azokra a kérdésekre, amelyet a legtöbben feltesznek a beszélgetések, interjúk során. Melyik kérdés a listavezető?

Szinte mindenkit a higiéniai tennivalók foglalkoztatnak. Mert a súlytalanságban ezek is másképpen működnek. Mindenkit az érdekel, hogy a súlytalanságban milyen a mellékhelyiség és hogyan tisztálkodunk.

Utóbbira mi a válasz?

Nyilván nem csapatjuk magunkra a vizet, mert ott nincs zuhanyrózsa és a víz sem folyna ránk. Meleg vízzel és tusfürdővel átitatott, majd száraz törölközőkbe bugyoláljuk magunkat. Aztán persze jönnek a valóban meglepő kérdések is.

Például?

A legmeglepőbbeket mindig a gyerekek teszik fel, ők annyira kreatívan kérdeznek, hogy sokszor ezekre a legnagyobb kihívás válaszolni. Egyszer azt kérdezte az egyikük, hogyan reagálnék arra, ha éppen a küldetés idején tudnám meg, hogy nyertem a lottón. A másik arra volt kíváncsi, hogy szerintem lesznek-e valaha az űrállomáson űrmacskák, és hogyha lesznek, akkor én szeretnék-e majd űrmacskát.

Vicces.

Nemcsak vicces, de szerintem tudományosan méltánytalanul alultárgyalt kérdés.

Amennyiben?

Amikor elmegyünk majd a Marsra…

Elmegyünk?

Biztosan elmegyünk. Szóval, amikor elmegyünk majd a Marsra, az oda-vissza út, a jelenlegi technológiánkkal 2,5–3 évig tart majd. Márpedig ez hosszú idő, és felmerül az emberben, hogy minél több személyes tárgyat kellene vinnie az űrhajósnak, olyanokat, amelyek komfortossá teszik számára az utazást. Tipikusan ilyen az űrbéli étkezés. Az űrállomáson lelkileg mindig feltölti az embert a közös ebéd, vacsora, és sokat jelentenek a hazai ízek. Képzeljük el, hogy olyan messze vagyunk a Földtől, hogy az csak egy pici pont lesz a marsi égbolton. Honnan tudjuk, hogyan hat az emberi pszichére, ha valaki körülbelül nyolcvanmillió kilométernyire van az anyabolygójától? Lehet, hogy pont az űrmacskák jelenléte biztosít majd minél jobb komfortot az űrhajósoknak. Ki tudja?

Ha már gyerekek: az űrhajósok esetében melyik mentális készség a legfontosabb, amit egyébként az iskolákban is tanítani kellene?

A kitartás. Valami olyasmit találnék ki, ami ösztönzi a gyermekeket arra, hogy megtalálják azt, ami igazán a szívügyük, és legyen kitartásuk ahhoz, hogy elérjék azzal kapcsolatos céljaikat. Az űrhajós kiválasztási folyamatban sokféle ember volt. A legtöbb mérnök, de akadt orvos, geológus még bölcsész is, persze főleg a természettudományos szakmák a nyerők egy űrhajós kiválasztásnál. Viszont a hobbik teljesen szerteágazók. Volt köztünk harcművész, autóversenyző, ejtőernyős, hegymászó, én például rendszeresen futok, zenélek. Ha az ember megtalálja azt, amit szeret, és azt annyira szereti, hogy csinálja, csinálja, csinálja, akkor megszületik benne a céltudatosság, a küldetéstudat, de leginkább a kitartás. Akkor tanulja meg azokat a készségeket, amelyek igazán kellenek egy ilyen űrhajós kiválasztáshoz, vagy a felkészüléshez is. De általában az élethez is.

Egyáltalán: hogyan magyarázná el egy gyereknek, hogy miért fontos az űrkutatás?

Megkérdezném tőle, hogy volt-e már valaha annyira kíváncsi, hogy nem tudta túltenni magát egy a témán, vagy annyira kíváncsi volt egy könyvre, hogy nem tudta letenni. Ha az embernek azt mondják, hogy nem mehet a világűrbe, mert ide lett teremtve a Földre, a légkörön belülre, ebbe a hőmérsékleti zónába, a naprendszer lakhatósági zónájába, nincsenek szárnyai, a természet nem akarja, hogy odamenjen, plusz a világűr nagyon ártalmas ránk, nagyon-nagyon-nagyon nem akarja, hogy ott legyünk, akkor mi lesz az ember első gondolata? Az, hogy hát csak azért is! Biztos, hogy odamegy, teljesen biztos. Az ember amúgy természetszerűleg felfedező lény. És a felfedezést rengeteg minden, többek közt a kíváncsiság is hajtja.

Mire kíváncsi leginkább egy űrkutató?

Az űrkutatás legnagyobb kérdése – miközben rengeteg másra is koncentrálunk –, hogy van-e élet máshol is a világűrben, ki tudott-e alakulni az élet bármelyik bolygón. A Marson például, ami ugye a következő desztinációnk, tudjuk, hogy voltak folyók, van vízjég, tehát a Marssal kapcsolatban is ez a legnagyobb kérdésünk.

Volna itt egy igazán komoly kérdés is. Ha lehetősége volna, milyen saját kísérletet vinne az űrállomásra?

Amit ehhez tudni kell, hogy az űrállomás két dologban nagyon jó. Az egyik, hogy ott súlytalanság van. A másik, hogy megnövekedett sugárzás. Tehát mindenképpen olyan kísérleteket kell fölvinni, ami vagy az egyikkel, vagy a másikkal játszik, esetleg mindkettővel. Én mérnök vagyok, biztos, hogy valamilyen új eszközt vinnék fel, talán drónt, amelyik kis fúvókákkal tudja pozicionálni magát, ellebegne az űrállomáson, és segíteni tudna bizonyos tevékenységekben. Technológiai demonstrációnak hívjuk azt, amikor új termékeket fejlesztünk ki, és azt bizonyítjuk be, hogy ezek igenis tudnak működni a világűrben, ellátják a feladatukat. Mérnökként mi máson gondolkodnék.

Akkor most lebegjünk vissza a földre. Szerintem ez körülbelül a négy-ötszázadik interjú lehet a visszaérkezés óta.

Nagyjából reális ez a szám.

És akkor még nem beszéltünk a járókelőkről, akik bizonyára szintén kérdezgetik.

Igen, igen. Kedvesek mindig. Emlékszem, talán egy hónappal a visszaérkezésem után a Széll Kálmán téren, még a zebra közepén is megállított egy család, teljesen le voltak döbbenve, hogy úristen, csináljunk egy képet azonnal. Ott, a zebra közepén. Mondom, lehet közös képet csinálni, de legalább sétáljunk vissza a járdaszigetre. Miközben készült a szelfi, nagyobb tömeg gyűlt körénk, végül ott álltam vagy tizenöt percig, és amikor mindenki elment, valaki megkocogtatta a vállamat. Hátrafordultam, Szabó Kimmel Tamás művész úr volt, és azt mondta: ne haragudj, csak egy kézfogásra állítottalak meg, aztán csináltunk egy közös képet, és a mai napig jóban vagyunk. De hasonló találkozásom volt Kiss Ádám humoristával is, éppen Ausztráliába utaztam egy nagy űrkongresszusra, a dubaji átszállásom alatt futottunk össze.

Az űrben közel három hétig igencsak gyorsan közlekedett, egészen pontosan 28 ezer kilométeres sebességgel. Idelent le tudott lassulni? Megbüntették már gyorshajtásért?

A NASA houstoni Johnson űrközpontjában van közel száz épület és tizennégyezer dolgozó, saját rendőrőrs, hatalmas autóutak, de csak 20 mérföldes sebességgel lehet közlekedni. A parancsnokom, Peggy Whitson megmondta, hogy aki négyszer túllépi ezt a sebességet, és összeszed négy gyorshajtási tikettet, azt nem viszi el a világűrbe. Én egyet kitettem volna keretbe a falamra, de a biztonság fontosabb volt. Így végül egyet sem szedtem össze.

A korábbiaknál jóval biztonságosabb űrrepülést a technikai fejlődés segíti. Akárcsak a kiberbűnözés „fejlődését”. Kapott már csalóktól megtévesztő elektronikus üzenetet?

Egyszer bedőltem egy internetes csalásnak, mit mondjak, nem volt jó érzés. Egy futócipőt akartam a megvásárolni, ami tetszett és olcsó is volt.

Egy űrutazásra komolyan fel kell, és fel lehet készülni. Mit gondol, a kibertérben felbukkanó csalók trükkjeire is fel lehet készülni?

Az az érdekes, hogy fel is voltam készülve ilyesmire. Azoknál a cégeknél, ahol korábban dolgoztam, rengeteget képeztek arra, hogyan lehet kiszűrni az internetes csalásokat. Mire kell figyelni, milyen e-mail cím lehet hamis, szóval én ebben mindig tudatos voltam, nagyon figyeltem, mindig maximális pontszámokat szereztem ezeken a teszteken, és egyszer mégis bedőltem, mert annyira szerettem volna azt a futócipőt. Tanulság: mindenki nagyon figyeljen, legyen óvatos, tartsa be a szakemberek ajánlásait.

Az űrkutatás területén is mind több szerepet kap a mesterséges intelligencia, de sajnos a világhálón felbukkanó csalóknak is sokat segít. A mesterséges intelligencia az emberiség aranykorát hozza el vagy a civilizációnk végét?

Jelenleg rendkívül hasznos eszköznek tartom, de most kell okosnak lennünk, hogy kordában tudjuk tartani.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA