Közel a segítség Gyömrőn is
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei is kiveszik a részüket a hóhelyzeti védekezésből. Kiemelten figyelnek a zord időjárásnak leginkább kitett hajléktalanokra, a nem megfelelően felszerelt és letakarított gépjárművekre, de ha kell, havat lapátolnak, fát vágnak, vagy akár tanyáról elkóborolt lovat is befognak.
Reggeltől estig kettőzött figyelemmel járják illetékességi területüket a maglódi és a gyömrői rendőrök Pest megyében. A járőrök fő feladata a nagy hidegben fedél nélkül élő emberek ellenőrzése és figyelmeztetése, szükség esetén a melegedőhelyekre kísérése, valamint hóhelyzetben a közlekedésre nem megfelelően felszerelt vagy letakarított gépjárművek kiszűrése a forgalomból. A cél az élet- és vagyonbiztonság védelme, a legtöbb esetben elég egy-egy jó szó, hogy meggyőzzék az embereket, közös érdek az odafigyelés.
A rendőrök a körzetük ellenőrzése során betértek egy behavazott tanyára is, ahol azonnal hólapátot, seprűt ragadtak, és segítettek a tulajdonosnak szabaddá tenni az utat. Sőt, Sass Viktória törzsőrmester ezt követően baltát fogott és felhasogatta a friss tűzifát, amit aztán járőrtársával, Horváth Dániel őrmesterrel közösen be is hordtak.
A járőrpár épp csak kifújta magát, amikor egy újabb tanya ellenőrzése során szembejött velük egy elkóborolt egy ló. Azonnal a vígan trappoló patás után eredtek. A rendőrök feltartóztatták a kíváncsi állatot, majd a hamarosan a helyszínre érkező gazdája gondjaira bízták a csavargót.
A szolgálat során a forgalomban részt vevő és parkoló járművek ellenőrzésére is jutott idő, ami a rádióforgalmazás tanúsága szerint is kiemelten fontos ebben az időben: hol egy árokba csúszás, hol egy ráfutásos koccanás részletei hallatszottak az éterben. A két járőr lelkiismeretesen végigjárta az út mellett parkoló, hófödte autókat is, ellenőrizve, hogy egyikben sem tartózkodik segítségre szoruló sofőr vagy utas.
K. D.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA