– Már középiskolásként is kerestem a kapcsolatot a rendvédelmi területtel. Részt vettem rendvédelmi táborokban, sőt, egy ifjúsági mozgalom keretén belül még arra is lehetőségem volt, hogy csatlakozzak a IX. kerületi kapitányság járőröző rendőreihez, ez pedig egyszerűen elvarázsolt. Az, hogy az adrenalin lökete egyik pillanatról a másikra hajtja az embert, amint megszólal a rádió, az egész életemet meghatározta – mondta el az emlékektől ma is csillogó szemmel a főtörzszászlós, aki maga is a „kilencbe” került járőrként. – Mi úgy mentünk be dolgozni, hogy mindennap élveztük a munkánkat. Alig vártuk, hogy elfogjuk a bűnözőket, tetten érjünk embereket, ebben egyfajta rivalizálás volt köztünk. Abban versengtünk, hogy egy szolgálat alatt ki hány jogszerű elfogást tudott végrehajtani. Ez a verseny, ahogy mi hívtuk, vadászat, olyan szintre jutott, hogy a frissen nyomtatott körözési értesítőket még melegen hoztuk el a Mosonyi utcából, és már vetettük is bele magunkat a munkába.

Szerencsi Zoltán járőrből lett körzeti megbízott, majd helyszínelő, ami szintén kalandos helyzeteket hozott, többek között karrierje leggyorsabban megoldott bűnügyét is.

– Pont én voltam szolgálatban, amikor egy este jelentették, hogy történt egy falbontásos közértbetörés a Haller utcában. Civil ruhában, civil autóval értem ki a helyszínre. Épp a tulajdonos adatait rögzítettem a boltban, amikor kintről bezörgetett egy férfi és megkérdezte: „Bocs, főnök, cigi nem érdekel? Van sok olcsón!” Gyorsan kapcsoltam, azonnal mondtam, hogy természetesen, csak még kimegyek a kocsihoz a pénztárcámért. Az autóból rádión kértem segítséget. Ezután felmentünk a lakásra, ahol a férfi színpadiasan kinyitotta az ágyneműtartót, benne a pár órája lopott szajréval. Mondtam neki, hogy sajnos ennyi pénz nincsen nálam, de talán ez a rendőrigazolvány is megteszi. Azonnal elkezdett vallani, így kiderült, hogy orgazda volt, és egy házban lakott az elkövetővel. Így a betöréstől az elfogásig csak pár óra telt el, ráadásul az elkövető mellett még bűntársat is fogtunk.

A főtörzszászlós útja a bevetési szakterületre vezetett, hamarosan a Budapesti Rendőr-kapitányság bevetési csoportjánál, majd a Műveleti Osztályon dolgozott.

– Ezernyi emlékezetes helyzet kötődik ehhez az időszakhoz. Volt, hogy eltűnt kisfiút vittünk haza, előfordult, hogy 8 kiló heroint fogtunk, de a helyszínről már küldtek is tovább egy fegyveres rabláshoz, a menekülő rablót pedig Petőfibányánál szedtük le a buszról. 1998 májusában kint voltunk a Kalóztanya sörözőnél is, ahová kézigránátot dobtak be, és egy terhes nő is megsérült. Mi értünk ki a helyszínre elsőként, majd a Keleti pályaudvarnál külföldi, ukrán és szlovák rendszámú kocsikból szedtünk ki olyan figurákat, akiken láttuk, hogy nem városnézésen vannak. Részt vethettünk a Viszkis rabló bűntársának elfogásában is.

A műveleti osztályról egyenes út vezetett a Terrorelhárító Szolgálathoz, ahol Szerencsi főtörzszászlós műszaki felderítő lett.

– Harmincévesen nem én voltam a legerősebb és a legfiatalabb a csapatban, viszont azt vettem észre, hogy nálam sokkal jobb fizikumú, fiatal srácok is kiestek a rostán, mert a kiképzésen nagy súlyt fektettek a mentális terhelhetőségre is – mondta el az embert próbáló kiképzésről a főtörzszászlós, aki ha újra születhetne, ismét rendőrnek állna.

– A műszaki felderítő, ha ismert a bevetés helyszíne, előre kimegy a címre civil ruhában, és felméri, körbejárja azt, megnézi, hogy milyen behatolási pontok vannak, milyen rögzítési pontokon lehet elhelyezni a pirotechnikát, egyéb műszaki eszközöket. Ha erre nincs lehetőség, akkor a műveletirányító igazítja el a műszakisokat a kiérkezés előtt. A feladataink közé tartozott még a gépjárművek, a különböző technikai eszközök mozgatása, karbantartása. Ehhez volt egy mikrobuszunk, amiben a tartalék eszközök, lövedékálló pajzsok, éjjellátók, egyéb felszerelések voltak, ezt gyakran én vezettem. Mi kezeltük a pirotechnikai eszközök, robbanóanyagok jegyzékét is, mi tartottuk a kezelésükhöz kapcsolódó képzéseket. Ekkor már rendelkezésre álltak olyan eszközök, amikkel, ha kellett, a falból is ajtót csinálunk. Később, ahogy a technikai eszközök fejlődtek, megérkeztek hozzánk azok az apró réseken keresztül bejuttatható optikák, kamerák, amiket forgatni is lehetett. Ezekkel deríthettük fel, hogy egy szobán belül hol helyezkednek el az elkövetők, milyen az épület elrendezése. A műszaki felderítő mindezek mellett ugyanúgy a csapat tagja felszámolóként, bár nem ő áll elsőként az ajtóban.

Szerencsi főtörzszászlós beszélt a bevetések feszültségéről is.

– Abban a „szerencsés” helyzetben vagyok, hogy többször is megpróbáltak megölni, ezért jól tudtam kezelni az adrenalint. Amit ilyenkor éreztem, azt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amit a háborús filmekben is bemutatnak. Jön egy erős, fütyülésszerű hang, utána pedig hatalmas csend és minden lelassul körülöttem. Én is annak köszönhetem az életemet, hogy átestem a terrorelhárító kiképzésen, hiszen a munkám során többször fogtak rám töltött fegyvert. Mégis azt mondom, nagyobb veszélyben dolgoznak az utcai járőrök, mint amiben mi, terrorelhárítók voltunk. Egy járőr, amikor félreint egy autót, nem tudhatja, ki ül benne, milyen szándékkal. Viszont nekünk, terrorelhárítóknak megvolt az a helyzeti előnyünk, hogy általában tervezett munkákra mentünk, speciális képzéssel, felszereléssel és a meglepetés erejével felvértezve. Ugyanez a meglepetés egy járőr esetében a másik oldalt, a bűnözőket erősíti.

A múlt azonban nem kísérti, ma is lelkes gyűjtője a rendőri relikviáknak, hagyományőrzőként pedig örömmel jelenik meg rendezvényeken, nyugállományba vonuló kollégái búcsúztatásán egy korhű, 1500-as rendőr Ladával.

– Leadni a fegyvert, a rendőrigazolványt, lezárni az utolsó ügyeket, olyan, mint egy fájdalmas szakítás. Rendőrnek lenni ugyanúgy kicsit felnőtt szerepjáték, mint bolti eladónak, mentősofőrnek vagy bárminek. Amikor kikerülsz a régi szerepből, de még nem találtad meg az újat, az nagyon fáj. Szerencsére a hagyományőrzésen keresztül ma is velem van a múltam, amire nagyon büszke vagyok.

K. D.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA