Különleges évfordulók tarkítják Juhász Károly esztendejét. Harminc éve szerelt fel, húsz évvel ezelőtt pedig 2 millió tévénéző szeme láttára 148-as intelligenciahányadossal lett az ország IQ-bajnoka.

– Meglepett, hogy az én tesztem lett a legjobb, mert két kérdésre is a rossz választ jelöltem meg. De annak is nagyon örültem, hogy az öt csapatból mi, rendőrök végeztünk a második helyen, méghozzá úgy, hogy a győztes tanárválogatott csak tizedes értékkel volt jobb nálunk – idézte fel. – Kicsit most is bosszant, hogy a fejszámolós kérdést elrontottam, mert mindig jó fejszámoló voltam. Abban a pillanatban tudtam, hogy rosszul számoltam, ahogy a választ megjelöltem, de javításra már nem volt lehetőség, mert letelt a tíz másodperc, ami a gyors számoláshoz sem sok idő.

Kalandvágyból jelentkezett.

– Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata toborozta a 25 fős rendőrcsapatot, és Fejérből többen is jelentkeztünk. Jó bulinak tűnt, de kíváncsi is voltam, miként zajlik egy nagyszabású, élő tévéműsor felvétele – magyarázta az alezredes, és elismerte, kollégáival tartottak a lebőgéstől. – Biztosak voltunk benne, hogy ha leszerepelünk, és utolsók leszünk, akkor velünk fogják azonosítani az egész rendőrséget, de a játék izgalma és feszessége elnyomta bennünk ezt a fajta aggodalmaskodást. Előzetesen a harmadik helyet néztük ki magunknak, abból kiindulva, hogy aligha tudjuk majd felülmúlni a tanárok és a diákok csapatát. Ehhez képest kellemesen meglepődtünk, hogy másodikak lettünk, méghozzá nagyon kevéssel lemaradva. Egykori csapattársaim nevében is mondhatom, erre a mai napig büszkék vagyunk.

Vizsgálóként szerelt fel a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vizsgálati osztályára, ahol évekkel később osztályvezető lett, és akkor is ezt a beosztást töltötte be, amikor megnyerte a televíziós IQ-bajnokságot.

– Közben elvégeztem a Rendőrtiszti Főiskolát, és a közgazdasági egyetemen is diplomáztam. Ez annyiban segíthetett az IQ-teszt megnyerésében, hogy hozzászoktam a vizsgázáshoz, bár ugyanezt a diákok csapatának tagjairól is el lehetett mondani, és természetesen a tanárokról is – vázolta a TIK-es ügyeletvezető, akit tévés szereplése után sokan felismertek és meg is szólítottak. – Néhány előállított gyanúsított is kiszúrt, és a maga módján gratulált. „Láttuk ám a tévében, főnök! Nagyon jó volt!” Előfordult, hogy ez az „ismeretség” közvetlenebbé és ezáltal gördülékenyebbé tette a kihallgatást. Főleg azokban az esetekben, amikor egy polgár megrettent attól, hogy gyanúsítottként kellett megjelennie a rendőrség vizsgálati osztályán. De olyanra is volt példa, hogy egy gyanúsított, aki felismert, utána jobban megnyílt, és részletesebben mondta el a saját verzióját. Legalábbis ez volt a benyomásom. Ez az effektus persze egy idő után elvesztette a szavatosságát, én pedig nem vagyok az a típus, aki előhozakodna ilyesmivel, pláne egy kihallgatáson. Új kollégáimnak sem szoktam megemlíteni, hogy sok évvel ezelőtt IQ-vetélkedőt nyertem. Az egyik közvetlen munkatársam például most értesült róla, amikor a húsz évvel ezelőtti Zsaru Magazint behoztam, és meglátott a címoldalán. Azon viszont kellemesen elcsodálkoztam, hogy még a közelmúltban is felismertek nyilvános helyen, pedig szerintem sokat változtam. Amikor újra lehetett focimeccsre járni, a Sóstói Stadion büféjében egy férfi rám köszönt, majd a feleségét is odahívta, és izgatottan újságolta neki, hogy „ez az a férfi, aki megnyerte a tévében azt az IQ-versenyt”. Aranyosak voltak, és valahol jól is esik, hogy vannak, akik erre még emlékeznek.

A kérdések helyes megválaszolása szakmai alapelvei között is szerepel.

– Meggyőződésem, hogy a vezetői tekintély és tisztelet záloga a szavahihetőség. A beosztottnak nemcsak azt kell éreznie, hogy bármilyen szakmai kérdése van, azzal bizalommal fordulhat a feletteséhez, hanem azt is, hogy megbízhat a válaszában – mondta Juhász Károly, akinek húsz éve néhai Salgó László ny. altábornagy, országos rendőrfőkapitány és Lamperth Mónika belügyminiszter is gratulált. – Csak otthon szokott előfordulni, hogy az IQ-bajnoki címemet felemlegetem, amikor egy helyzetben a feleségem úgy véli, badarságot mondtam, és emlékeztetem rá, kivel beszél. Erre persze mindig ugyanúgy reagál: „Drágám, az nagyon régen volt már!”

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA