Hufnágel Líviának tinilányként nem csupán a filmsorozat iránti érdeklődött, de volt a főszereplő által is használt Babetta típusú kismotorja, faklumpája és némi karatetudása is. Valamint bátorsága, hogy érettségi után bemenjen a Tatai Rendőrkapitányságra, és rendőrnek jelentkezzen. Noha az első kísérlet nem sikerült, nem adta fel, és felhívta az akkori rendőrkapitányt, aki elszántságát látva behívta egy beszélgetésre. Sőt. Lehetőséget is adott neki. Fegyvert ugyan nem kapott, de egyenruhát meg rendőrbotot igen, és mehetett a járőrökkel szolgálatba. A hat hónapos – a férfi kollégák részéről némi fenntartással kezelt – próbaideje nagy küzdelem volt ugyan, de végül állást kapott, majd idegenrendészeti feladatokat. 2000 óta szabálysértési előadóként dolgozik, ma már törzszászlós és referens.

Hanem a fentiek csak élete egyik felét jelentik, mert a másik a sport, pontosabban a karate, amihez mind a mai napig ugyancsak hűségesen ragaszkodik.

– Tizenkét évesen kezdtem sportolni, a Linda című krimisorozat miatt a karate érdekelt – eleveníti fel a múltat. – A szomszédunk egy karateedző volt, ő ismertetett meg a shotokan karatéval, hozzá kezdtem járni gyerekedzésekre. A shotokan karate inkább távolságtartó küzdősport, amelyben vannak formagyakorlatok és küzdelem is. Belekóstoltam aztán a kempóba, tíz éve pedig a karate egyik különösen érdekes ágát, a Koryu Karate Jutsu Jissen Ryut tanulom és gyakorlom. Ezenkívül gyerekeket oktatok, férjemmel, Hufnágel Ákossal (Hufnágel Ákos alezredes az Oroszlányi Rendőrkapitányság vezetője) hetente többször körbefutjuk a tatai tavat, de csapattal körbefutottuk már a Balatont is, kéktúrázunk, sokat biciklizünk, szóval a karate mellett a tömegsport is nagyon fontos lett az életemben.

Megsárgult, füzetben gyűjtött újságcikkeket nézünk, amelyekben a fiatal Szabó Líviát a karate nagy reménységének nevezik, de bevallja: ő nem vágyott világraszóló sikerekre, a sport okozta jó érzésekre vágyott, és így van ezzel ma is. A karatepalánták oktatása ugyancsak fontos számára. Meséli: 12 évvel ezelőtt, amikor a lánya 8 éves volt, azzal a kéréssel fordult hozzá, hadd menjen le vele a karateedzésre. Természetesen megengedte neki, aztán közösen kezdtek edzegetni, később családi program lett belőle, és bár a lányát végül elcsábította a zene, ő maradt, és elkezdett kicsikkel foglalkozni. Tegyük hozzá: közülük sem lesz mindenki nagy bajnok, de az biztos, hogy a sportot, a mozgást mindenki életre szólóan megszereti majd. A tanítványok között még sérült gyermek is van, hogy neki mit jelent a sport, a közösség, azt bárki el tudja képzelni. A gyerekek számára tehát minden nap győzelem. Miként Hufnágel Lívia számára is, aki biztos abban, hogy élete végéig sportolni fog, mi pedig biztosak vagyunk abban, hogy fiatalosságát is megőrzi, és éppoly csinos marad még sokáig, mint amikor 1995-ben az első Miss Zsaru versenyen az első udvarhölgy lett, nyerve ezzel az önbizalmon kívül népszerűséget, ötnapos londoni utat és ezer liter kólát.

– Versenyeken már nem indulok, de oktatásra eljárok, így aztán szereztem néhány dan fokozatot a Koryu Karate Jutsu Jissen Ryuban is – mondja végül. – Sokat olvasok, használom, de nemigen szeretem a korszerű digitális eszközöket, én vagyok az, aki a rokonoknak karácsonykor képeslapot ír. A férjemmel vettünk egy lakóautót, és azzal is megyünk majd a természetbe. Talán mindezekből is érthető, hogy számomra nem az eredmények a fontosak, hanem az, hogy az ember jelen legyen abban, amit éppen csinál.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, HUFNÁGEL LÍVIA