FÉLEGYHÁZI GÁBOR törzszászlós: „Járőrként kezdtem, mint a többiek, de örülök, hogy bűnügyi technikus lettem, mert kellett az új impulzus, és szeretem ezt a munkát. Az egyik legnagyobb ügy, amelyben dolgoztam, az volt, amikor egy fiatal, kábítószeres srác pénzt akart szerezni a nagyszüleitől, de mert nem kapott, megszurkálta őket. Röviddel később ugyanez történt az édesapjánál is, majd miután három embert megölt, felgyújtotta a házukat, és saját magával is végzett. Ezen napokig dolgoztunk, országos hírű, komoly eset volt, többünknek is munkát adott akkor. Az Esztergomi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusainak hatfős csapata amúgy is nagyon összetartó, tíz éve dolgozunk együtt. Hárman, Liszkay Róbert, Hegyi Szabolcs és én már 16 éve. Nagyjából akkor alakult ki ez a csapat, amikor a korábbi technikusok közül többen más területre mentek, volt, aki nyugdíjba vonult, jöttünk mi. Hatunk átlagéletkora 48 év, szolgálati időnk átlaga 26 év, szóval tapasztalatunk van bőven. És közös élményeink is. Itt nem csak munkakapcsolatokról van szó, ezek már barátságok. Évente egyszer összejövünk, mindenki hozza a családját is, sütünk, főzünk, de vannak egyéb közös programjaink is.”

URESCH MIKLÓS főtörzszászlós: „Dorogon, a szomszéd kapitányságon kezdtem a rendőri munkát 1992-ben. Tíz hónapig járőr beosztásban dolgoztam, majd elvégeztem egy éppen induló, három hónapos bűnügyi technikus alaptanfolyamot, 1993 óta bűnügyi technikusként dolgozom. És hogy milyenek voltak az első benyomásaim? Érdekes munkának tűnt, furcsa csavar volt, hogy hirtelen kicsit a bűnöző fejével kellett gondolkodnom. Érdekes volt az aprólékos munka, és olyasmik is megestek, amikre az ember nem is gondol ezzel a feladattal kapcsolatban. Egyszer például a kesztölci tapétagyár mellett található ipari létesítménybe mentek be az elkövetők, loptak, rongáltak, de mivel semelyik bejáraton nem volt nyoma annak, hogy azon keresztül jutottak az épületbe, másfél órába telt, amíg egyáltalán azt kitaláltuk, hogyan jutottak be. Azért szeretem ezt a munkát, mert minden helyszín más és más. Az itt eltöltött harminc év alatt a világon sokat fejlődött a technika, reméljük, annak minden vívmánya előbb-utóbb a mi munkánkat is segítheti majd. Szokták kérdezni, milyen érzések kavarognak bennünk, amikor elhunytakkal találkozunk. Erre egyet tudok válaszolni: olyankor a legjobb már ott a helyszínen kizárni az érzelmeket. Egy esetben nem nagyon lehet ezt megtenni: ha az áldozat gyerek.”

LISZKAY RÓBERT törzszászlós: „Tíz évig Borsodban szolgáltam a Bánrévei Határrendészeti Kirendeltségen, tizenhat évvel ezelőtt kerültem ide, Esztergomba. Eleinte én is járőrként tettem a dolgomat, majd egy fél év múlva lehetőség adódott, hogy átjöhessek a bűnügyi technikára, és ezt a lehetőséget ki is használtam. Nekem ugyanis a határőrségnél töltött évtized után nem volt testhezálló feladat, hogy naponta emberekkel szemben intézkedjek. A bűnügyi technikusok között viszont úgy éreztem magam, mint egy családban. Itt nagyon jó, baráti a hangulat, tudjuk, hogy mindig számíthatunk egymásra, mindent megbeszélünk, még egy-egy eset apró részleteit is, így folyamatosan tanulunk is egymástól. Egyszer egy pesti betörőcsapat járta a lakásokat Esztergomban, az ő nyomaikat rögzítettük. Az egyik helyszínen a szabályok szerint haladtunk kívülről befelé, de nem sok nyomot találtunk. Aztán észrevettem, hogy – bár világos volt – a fürdőszobában fel van kapcsolva a villany. Kérdeztem a tulajdonost, ő kapcsolta-e fel, azt válaszolta, hogy nem. Akkor vettem a kapcsolóról DNS-törletet, és fél év múlva annak alapján találták meg az elkövetőt Debrecenben.”

PÁL JÓZSEF főtörzszászlós: „Én vagyok az ünnepelt, most töltöttem be az ötvenedik életévemet, és ilyenkor az ember egy kicsit átgondolja az életét, a munkáját, távolról ugyan, de talán az elmúlás szele is megérinti, és az is eszébe jut, hogy a régi rendszer szerint a csapat nagy része már nyugdíjas lenne. Amúgy pedig az elmúlással, egyszerűbben a halállal mi nagyon sokat találkozunk a munkánk során, de az is igaz, hogy amikor fiatalabb voltam, sokkal könnyebb volt feldolgoznom a haláleseteket. Nemrég a Dunában, az esztergomi hídnál úszott egy holttest, az arra közlekedő sétahajóról vették észre az utasok. Bejelentették, de mire a vízirendészek odaértek, addigra a test már jóval odébb sodródott. Visszavontatták Esztergomba, mi kimentünk természetesen, és azt láttuk, hogy a hátán és a mellkasán is volt egy-egy hátizsák megrakva kövekkel. Öngyilkosságnak tűnt elsőre, de amikor elkezdtük vetkőztetni, észrevettem a fején egy lukat, lövésnyomnak tűnt, a túloldalon megtaláltuk a kimeneti nyílást is, úgyhogy a vizsgálat ettől kezdve büntetőügyként folytatódott. Sok különös esettel találkozunk.”

HEGYI SZABOLCS zászlós: „Én vagyok a csapatban a »legfiatalabb«, márciusban leszek 59 éves. Mielőtt rendőr lettem, több munkahelyem volt, egyebek mellett a szemüvegkeretgyárban, aztán a Mahartnál. A Mahartnál kényelmes állásom volt, a kompátkelőn dolgoztam. Aztán megszűnt a kompátkelő, 33 évesen kerültem a határőrséghez, majd megszűnt a határőrség is, és a barátaim akkor azzal tréfálkoztak, hogy menjek az adóhivatalhoz dolgozni, hátha akkor az is megszűnik… 40 éves koromban kerültem a rendőrséghez, másfél évig az utcán teljesítettem szolgálatot, szerencsére már ennyi idő után ide kerülhettem, mert akkoriban hárman mentek innen nyugdíjba. Elsőre érdekesnek tűnt a technikusi munka, aztán amikor először tudatosodott, hogy itt halottak is fölbukkannak, akkor azért egy kicsit megráztak az első esetek. Volt szerencsém három kettős gyilkosságba »belefutni«. Akadtak furcsa történetek is. Régebben gyakran törtek be hétvégi házakba, volt olyan nap, amikor három-négy esetnél kellett helyszínelnünk, márpedig egy-egy helyszín 3-4 óra alatt dolgozható fel. De még ez is jobb, mint hogy egy irodában kellene ücsörögnöm.”

BÉRCES NORBERT főtörzsőrmester: „2011-ben szereltem fel, 2018-ig járőrként dolgoztam a Dorogi Rendőrkapitányságon. Közben aktívan sportoltam, válogatott kick-boxos voltam, egyszer írtak rólam egy cikket a Zsaru Magazinba a Technikás technikus címmel. A Terrorelhárítási Központhoz háromszor jelentkeztem, a felvételi is sikerült, de végül mégsem kerültem oda. Egy éve vagyok ennek a csapatnak a tagja, előtte Dorogon csináltam ugyanezt. Amikor elkezdtem ezt a feladatot, őszintén megmondom: nem sokat tudtam róla. Nekem a munka szempontjából a betörések igénylik a legsokrétűbb figyelmet, sőt, azok között volt egy különösen érdekes. Egy dorogi lakótelepen egy viszonylag romos garázst tört fel valaki. Elkezdtük a nyomok rögzítését, de tudni kell, ez nem kapkodós munka, eltelt már két óra is, amikor bejutottunk magába a garázsba, ahol a tulajdonos szerint kellett volna lennie készpénznek. Mondta, hogy eltűnt 200 ezer forint a garázsban lévő szekrényből, nem is értettük, hogyan került oda annyi pénz. Aztán haladtunk tovább, és kiderült, hogy a szerelőaknából eltűnt egy páncélszekrény is. Kérdeztük, mennyi pénz volt benne, és nagyon meglepődtünk, amikor a sértett azt válaszolta: 200 millió forintnyi euró, svájci frank, dollár… Szóval a lepukkant garázs feltöréséből egy kicsit nagyobb ügy lett, de szerencsére hamar meglettek az elkövetők, akikről kiderült: pillanatok alatt vettek egy komoly BMW-t, egy csomó márkás edzőcipőt, parfümöt. Mindent összevetve, nagyon örülök, hogy ebbe a csapatba kerültem, sokkal jobb, mintha sikerültek volna az eredeti terveim.”

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: RENDŐRSÉG