Japán, amerikai és koreai produkciókat utasított maga mögé. A film egy sötét kastélyba zárt szadista pszichológus és egy foglyul ejtett nő párbeszédére épül 72 percen át, szinte levegővétel nélkül.

– Hogyan kezdett forgatókönyveket írni?

– Korábban írtam néhány történelmi drámát, és néhány éve az egyik háborús könyvem filmesítési jogait megvásárolva felkérést is kaptam, hogy vegyek részt a forgatókönyvírói csapatban, amely munka több mint egy évig tartott. Ekkor rengeteget tanultam igazi profiktól. Eldöntöttem, hogy egyszer megpróbálok saját forgatókönyvből saját produkciót készíteni. Nyilván csak hobbiból, a szolgálat mellett.

– Hogyan jut el valaki a történelmi drámáktól a véres és faliórával kattogó horrorig?

– Sokan kérdezik ezt tőlem, mert eddig elsősorban háborús és történelmi projektekben dolgoztam. Valójában pszichológiai thriller a film műfaja, és azért esett erre a választás, mert ebben a műfajban lehet alacsony költségvetésből is nagyot gurítani, ha elég kreatív az ember. Hisz sokszereplős utcai jelenetek, robbantások híján itt elég egy nyirkos pince, egy nyikorgó szék vagy egy falióra tik-takja, és máris kész a feszültség.

– Tehát inkább kreativitás, mint pénz?

– Pontosan. Bár van egy szponzorunk, nem tudok utcákat lezárni több száz statisztával. Egy pszichológiai thriller viszont működhet akár egyetlen szobában is – ha elég átgondolt a koncepció és jó a kameratechnika. Képzeld el, hogy egy szadista terapeutával vagy összezárva, aki csak bámul… és kattog az óra… ennyi elég, hogy felálljon a szőr a karodon.

– Ez teljesen más, mint egy történelmi dráma.

– Igen, a film a maga naturális jeleneteivel elég erősre sikerült. Igazából rétegfilm, de úgy voltam vele, inkább csináljunk egy jó minőségű hardcore rétegfilmet a műfaj rajongóinak, mint egy középszintű populárisat, ami elvész a tömegben.

– Miről szól a történet?

– A film címe Legbelül (Deep Inside). Egy szadista, áldozatait élve boncoló terapeuta lényegében foglyul ejt egy nőt, és „kényszerterápiába” kezd vele. Lassan kiderül, hogy van közös múltjuk is. A történet kettejük párbeszédére és élet-halál harcára épül, de több szereplő is felbukkan, és bizony „csúnya jelenetek” is lejátszódnak a kastélyban. Nem akarok spoilerezni, de sok fordulat van benne.

– Olyan film ez, ami után az ember nem mer egyedül kimenni a mosdóba?

– Szerintem nem. A cél, hogy 72 perc alatt végig feszült figyelemben tartsuk a nézőt és szórakoztassunk, de a végére amolyan Tarantino-stílusban van oldva a feszültség. A stáblistánál pedig direkt bevágtuk a kulisszajeleneteket, a bakikat is, egy kis vidámságot, hogy visszazökkentsük a nézőt a valóságba.

– Hány fős stáb dolgozott a filmen?

– Nyolcan voltunk összesen. A szereplők nagyrészt a baráti társaságom, de voltak profi statiszták is. A főhősnőt Berta Katalin játssza, a főgonoszt Fenyvesi Zsolt alakítja, aki egyébként „civilben” mentőzik. A szerepeket eleve rájuk írtam. Jó választás volt.

– Elárul kulisszatitkot a forgatásról?

– Nagyon sok filmtrükköt használtunk. Művért kevertünk, sokat kísérleteztünk, hogy például egy boncolás valóságosnak tűnjön. Lövésjeleneteknél olyan képi és hanghatásokat alkalmaztunk a díszletfegyvereken, mintha igazi lenne, miközben halljuk a hüvelyek pattogását. Használtunk mesterséges intelligenciát is bizonyos nehezen megvalósítható képi megoldásokhoz, sőt Maja lányom is kiváló tanácsokkal szolgált, hogyan mozogjon a kamera, hogy dinamikusabb és sejtelmesebb legyen egy-egy felvétel. Beváltak.

– Rendőrként nem okozhattak gondot az ilyen jelenetek.

– Így van. A munkám során sok bűnügyi helyszínt láttam, sajnos sok olyat is, amit az ember nem felejt el. Ezekből a tapasztalatokból merítettem. Pontosan tudom, mitől néz ki valami hitelesnek, és mitől lesz gagyi.

– Mennyi ideig tartott?

– A forgatókönyv-fejlesztés három-négy hónap, de maga a forgatás egy hónap alatt megvolt, és végül 20 órányi felvételből lett meg a 72 perc. A vágás hosszú hónapokig tartott. Munka, szolgálat és család mellett éjszakákba nyúlva csináltuk, sokszor már majdnem feladva. Volt, hogy elszállt a teljes anyag és elölről kellett kezdeni, de végül elkészült.

– És utána benevezték a versenyre…

– Igen! Több fesztiválra is elküldtük, a Nawadai Nemzetközi Filmfesztiválon is beválasztotta a zsűri a versenyfilmek közé, de az International Movie Awardson a legjobb horror és a legjobb független nagyjátékfilm kategóriában is első helyezést értünk el. Japán, koreai és amerikai filmeket utasítottunk magunk mögé. Felemelő érzés volt a filmünk címe és a nevem alatt a kis magyar zászlókat látni a kategóriagyőzelmek kihirdetésekor.

– Mikor láthatja a közönség?

– Jelenleg korhatár-besorolás alatt van a magyar médiahatóságnál. Amíg ez le nem zajlik, csak fesztiválokon vetíthető. A mozis forgalmazásról egyelőre tárgyalunk, de leginkább streamingben vagy DVD-megjelenésben gondolkodunk.

– Lesz folytatása?

– Bízom benne! Leginkább egy második világháborús film, ami bakancslistás. Csak hát az logisztikailag sokkal nehezebb és nagyobb falat, szóval az még a jövő zenéje.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG