Művéres valóság

2025. 05. 06., k - 12:20
Zsaru Magazin

A Készenléti Rendőrség (KR) állománya sok területen helytáll, ilyen a mélységi ellenőrzés is: külföldiek által látogatott szórakozó-, szálláshelyeket és közterületeket keresnek fel rendszeresen, visszatérően. Ebben segít a KR belső intézkedéstaktikai képzése, amelyen a rendőrök elsősegélynyújtó képessége is hangsúlyt kap.

A válogatott instruktorgárda több forgatókönyvvel is készült a készenlétiek számára. Az első esetben egy embercsempészéssel gyanúsítható, fegyveres banda megállítását kellett gyakorolniuk a felkészített rendőröknek. A kialakult, szimulált tűzharc során a csempészek egyike is megsérült, akit a tanult elsősegélynyújtó fogásokkal kellett ellátniuk a segítség kiérkezéséig. A helyzetet nehezítette egy eszméletvesztéssel járó rohamban szenvedő anyuka is, aki karján a kisbabájával rogyott össze.

A második szituációban a rendőröknek egy határsértőket őrző objektumnál kellett helyreállítaniuk a rendet egy feldühödött, tüntető tömeggel szemben. A tojászáporral és szidalmazó transzparensekkel fogadott rendőröknek egy, a tömegben elvegyülő késes támadóval is fel kellett venniük a harcot, majd a szurkálás sérültjeit is el kellett látniuk. Ebben a helyzetben kiemelten fontos volt a sérültek osztályozása, az erőforrások megosztása.

A következő forgatókönyv egy öngyilkossági kísérlethez szólította a KR egyenruhásait, akiknek az önkárosító embert ugyanúgy el kellett látniuk, mint ahogy kezelniük a látványra összesereglő bámészkodókat, akik telefonjaikkal igyekeztek felvételeket készíteni a véres helyszínről. Itt került sor a mentőszolgálat bevonására is, külön figyelve a mentőorvos biztonságára, az ellátás zavartalanságának fenntartására.

A gyakorlati foglalkozást preparált műsebek, művér, vaktöltény és több civil ruhás, különböző szerepeket alakító jelző bevonása tette még élethűbbé, így a végrehajtó állománynak szinte semmiben sem kellett a képzeletére hagyatkoznia.

– Minden forgatókönyvet az életből emeltünk át, olyan helyzeteket dolgoztunk fel, amelyekkel az állomány a múltban már találkozott. A legnagyobb hangsúlyt az intézkedéstaktika tanult elemeinek alkalmazására fordítottuk akkor is, ha az élet váratlan helyzeteket produkált. Mivel az állomány minden tagja kapott rendőri elsősegélynyújtó alapképzést, képesnek kell lenniük arra, hogy a felmerülő, életveszélyes helyzeteket is jól kezeljék – hangsúlyozta Gáspár Attila alezredes, vezető instruktor. – A végrehajtás során látott hibákat a gyakorlásnál kijavítjuk, ezért is fontos, hogy újra és újra lehetőséget adjunk az állománynak ilyen komplex helyzetek feldolgozására, amelyeknél nem tudhatják, mi történik a következő pillanatban.

Az alezredest igazolva a gyakorlaton akadt olyan forgatókönyv, amelynél a fegyveresen menekülő bűnözőt, miután rálőtt a rendőrökre, ugyanazok a járőrök élesztették újra. Arra is volt példa, amikor a szituációt lezáró értékelés során, előre megbeszélt jelre, az egyik instruktor esett össze és epilepsziás rohamot imitált. A rendőrök felkészültségét mutatja, hogy ezekre a váratlan helyzetekre is gyorsan, szakszerűen reagáltak, az elkövetett taktikai hibákat pedig ők maguk sorolták fel egy-egy végrehajtás után.

– A gyakorlati képzésen egészen addig szabad hibázni, amíg abból tanul az ember – hangsúlyozta Gáspár alezredes. – A mi dolgunk instruktorként az, hogy felhívjuk a figyelmet a hibákra, javítsuk a rosszul végzett mozdulatokat, hogy azok éles helyzetben már jól jöjjenek elő.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ


Kapcsolódó oldalak