Honnan jött a rendvédelmi pálya iránti érdeklődés?

– Ebbe a világba, mondhatni, beleszülettem, egész pontosan a BM Corvin Ottó Kórházban, hiszen az édesanyám is belügyi dolgozó volt, így egyértelmű, hogy engem is BM-bölcsődébe, majd belügyi dolgozók gyerekeinek fenntartott óvodába, iskolába írattak be. Ráadásul a sorkatonai szolgálatomat is a határőrségnél töltöttem el mint határvadász, bár szerettem volna ejtőernyősnek állni, amihez meg is volt az ugrókiképzésem. Így az első felnőtt „munkahelyemet” is a Belügyminisztérium soraiban találtam meg.

Mióta dolgozol a rendőrségen?

– 2016 óta szolgálok a jelenlegi beosztásomban, előtte 15 évig az Országos Mentőszolgálatnál, azon belül a Mentőmotoros Szolgálatnál dolgoztam, az utolsó másfél évben pedig a büntetés-végrehajtás berkeiben, szintén egészségügyi szakterületen. Emellett évekig voltam önkéntes tűzoltó Szentendrén, a miénk volt az országban az első olyan tűzoltó-mentőegység, amelyben mindenki egyszerre volt kiképzett tűzoltó és egészségügyi területen is felkészített szakember.

Mi kell ahhoz, hogy valakit mindenhol szívesen lássanak?

– Rengeteg tanulás, folyamatos felkészülés és a szabadidő szinte teljes feláldozása. Most is egyetemre járok, a Selye János Egyetemen, az óvodai és elemi pedagógia alapszakon tanulok, az a célom, hogy játékos formában oktassam az elsősegélynyújtást azon a szinten, ahol a gyerekek be tudnak avatkozni, és ha kell, életet menthetnek. Ez az a terület, aminek az oktatását nem lehet elég korán elkezdeni.

Hogyan segít ebben a sebsminkelés?

– Azt gondolom, hogy a mai, multimédiás világban, ahol ömlik ránk a grafikus tartalom, már egyáltalán nem elég azt mondani egy elsősegélynyújtó tanfolyamon a tanulóknak, hogy: „Képzeld el, hogy vérzik!” Szükség van a hiteles, kívülről is jól látható sérülések imitációira, a művérre, és arra, hogy a sérültet játszó személy – szakkifejezéssel élve a jelző – tisztában legyen azzal, milyen tüneteket produkáljon. Ez ugyanúgy segíti a hiteles átélést, a feszült pszichikai állapot elérését, mint az, hogy az ember füle mellett vaktölténnyel lövöldöznek, a sebesülteket játszó jelzők imitált fájdalommal üvöltenek, tehát minden a lehető legvalósághűbb, ami éles helyzetben beépül az életmentők tudástárába. Sajnos a filmszakmában is használt műsebek, protézisek igen drágák, így amit lehet, házilag keverek ki, de van, amit nem lehet megspórolni. Egy égési sérülést imitáló latexruha például hiába több százezer forint, sokkal hatékonyabb megoldás, mint az órákig tartó sminkelés.

Hogyan találkoztál a sminkelt sérülések világával?

– 2006-ban vettem részt a Mentőtiszti Egyesület mentési versenyén, ahol már szembejött velünk a művéres valóság. Ez annyira megfogott, hogy a verseny után felvettem a kapcsolatot a Baleseti Imitációs Társasággal, amelynek tagjaival együtt jártuk az országos versenyeket. Mellettük tanultam ki a maszkmesteri, sminkelési fogásokat, tapasztalati úton. Itt tanultam meg, hogy a jelzőket is fel kell készíteni arra, hogyan reagáljanak a rajtuk végzett beavatkozásokra, vagy milyen tüneteket produkáljanak, ha valami elmarad.

Milyen egy jó jelző?

– Nagyon nyitott személyiség, aki szeret színészkedni és egy kicsit tud is. Nem lehet finnyás, hiszen ha kell, akár órákig is fekhet a művérben ázva, sárosan, mire sorra kerül egy imitált ellátásnál. Az is fontos, hogy egy kicsit gonosz legyen, hiszen a mentőegységeket sokkos, befordult tudatállapotú, nemegyszer ellenségesen viselkedő sérültekhez is kihívják, akik teljesen irracionálisan viselkednek. Erre is fel kell készítenünk az életmentő kollégákat, így szükséges, hogy a jelzők el tudják játszani a szerepüket. A tapasztalatom alapján a leginkább megrázó helyzetet a sérült terhes nők és a sebesült gyerekek teremtik, volt olyan gyakorlatunk, ahol a részt vevő kollégák sírva jöttek ki a szituációból.

Volt emlékezetes versenyetek?

– Nagyon emlékezetesre sikerült egy tömeges mentési gyakorlat, ahol a forgatókönyv szerint a helyszínről a könnyebb sérülteket egy autóbusz szállította el, ami azonban, előre megbeszélt helyen „felborult”, ezzel bonyolítva a helyzetet. A mentőegységek kommunikációjába azonban hiba csúszott, ezért azt hitték, valódi baleset történt. Azonnal kiszórták a jelzőket a mentőkből és elindultak a helyszínre. Annyira jól sikerült a smink és a helyszín berendezése, hogy az instruktoroknak kellett közbelépniük, hogy ne vigyenek mindenkit kórházba. Egy másik alkalommal egy művéres, sminkben hazautazó jelzőnkhöz akartak mentőt hívni a buszon, azt hitték, valódi fejsebe van. Azóta mi is nagyon vigyázunk arra, hogy egyértelmű legyen a helyzet, és az is, hogy a sminket a nap végén le kell mosni.

A sminkelt sebek a filmes szakmában is hasznosak. Felkértek már arra, hogy élethű sérüléseket gyárts filmekhez?

– Igen, több történelmi dokumentum-játékfilmen is dolgoztam. Volt, ahol az órákig, nagy műgonddal készített sebeket végül digitálisan elhomályosították, hogy a film megtarthassa a korhatár-besorolását, máskor a rendező kért olyan sérüléseket, amik a valóságban nem úgy néznek ki. Elfogadtam, hogy minden produkcióban más az igény, de ha engem keresnek meg, én valós, hiteles sérüléseket fogok a színészekre helyezni.

Mit rejt a jövő?

– Most minden erőmmel az óvodásoknak, kisiskolásoknak szánt oktatási módszer kidolgozásán fáradozok. Az az előfeltételezésem, hogy ha a kicsik maguknak és egymásnak készítik el egy-egy sérülés sminkelt másolatát játékos körülmények közt, jobban megismerik a sebek és azok ellátásának világát is.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ