Nevelj boldog kutyát!

2025. 08. 08., p - 12:00
Zsaru Magazin

A legnehezebb az elválás, mondja Bacsa Ákos főtörzsőrmester, de nem az emberi kapcsolatok szomorú fordulatára gondol, hanem arra a pillanatra, amikor az egy-másfél éves korukig nevelt kutyáit vissza kell adnia a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kiképzőinek.

Bacsa Ákosnak és párjának azoknak kell visszaadniuk az egy-másfél éves korukig nevelt állatokat, akik azt követően, egy féléves képzés után a látás- vagy mozgássérülteknek adják át őket. Előfordulnak kivételes esetek is, például azokat a kutyákat, akik alkalmasabbnak bizonyulnak terápiás vagy mozgássérült-segítő pályára, az alapítvány erre a feladatra készíti fel.

Bacsa Ákos főtörzsőrmester, a Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársa, Balatonederics és Nemesvita körzeti megbízottja a párjával szabadidejében leendő vakvezető és segítő kutyákat nevel. Pontosabban önkéntesként megkezdik a nevelésüket. Cuki labradorok kerülnek hozzájuk néhány hónapos korukban, hogy aztán körülbelül egy év alatt megtanítsák nekik mindazokat az alapokat, amelyeket egy fegyelmezett és együttműködő ebnek tudnia kell. A kölykök neveléséhez a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány élelemmel, orvosi ellátással járul hozzá ezen idő alatt.

Évekkel ezelőtt Bacsa Ákos párja állt kapcsolatban az alapítvánnyal, olykor segített munkatársainak, míg aztán felvetődött a lehetőség, hogy ők is beszállnának a kölyöknevelői programba. Az alapítvány munkatársai először környezettanulmányt végeztek náluk, majd amikor mindent rendben találtak, és a kellő útmutatással (egy alaptanfolyam ismereteivel) is ellátták Bacsa Ákosékat, három évvel ezelőtt megérkezett az első, egy öt hónapos labrador: Unka. Az alapítvány legfontosabb kérése az volt: neveljenek egy boldog kutyát belőle. De persze a boldogságon kívül fegyelemre is kellett szoktatni, hiszen a „nevelőszülők” is pontosan tudták, az eb, miután kikerül a kezük közül, majd megkapja a kiképzőktől azt a speciális képzést, amelynek birtokában egy látássérült ember életét fogja segíteni.

Kétségtelen, nem kevés munka ez. Unkát meg kellett tanítani az alapokra, szinte minden lehetséges helyre magukkal kellett vinniük, talán csak akkor nem mehetett Bacsa Ákossal, amikor ő fociedzésre igyekezett vagy futballmérkőzésen lépett pályára, ja, nem mellesleg akkor sem, amikor rendőrként végezte a munkáját. Gyorsan elröppent az egy-másfél év, Unka egyre okosabb és fegyelmezettebb lett, és amikor eljött az idő, hogy visszaadják az alapítványnak, bizony egyre jobban dobogott a szív, mert mi tagadás: a nevelők és a kutyus igencsak megszerették egymást. Most azt kérdezik, hullottak-e a könnyek az elváláskor. Igen, hullottak.

Unka ment, jött aztán Cseresznye, és miközben még gyakran bevillant az emlékekbe az első nevelt kutyus, az elválás fájdalmát nagyban enyhítette az a jó érzés, amit az okozott, hogy tudták, jó helyre került, és komoly segítsége lett egy esztergomi látássérült embernek. Cseresznye útja végül Sopronba vezetett egy mozgáskorlátozott fiatalemberhez, most pedig Tramini nevelkedik Bacsa Ákoséknál. Ő alighanem szeptemberben lép tovább a magasabb szintű képzésbe, hogy aztán megkezdje valakinél segítő munkáját. Korábbi neveltjeikkel találkoznak néha, és a találkozások kölcsönös örömében olyankor megint felszökkennek a régi emlékek, hát még, amikor azt hallják, hogy az általuk nevelt labradorok jól végzik a dolgukat.

– Nagyon hálás dolog ez a munka, mert egyrészt a kutyáktól a nevelők is sokat kapnak, másrészt a munka során olyan nagyszerű emberekkel lehet együtt dolgozni, akik rengeteg pozitív energiát adnak mindenkinek – foglalja össze a nevelés lényegét Bacsa Ákos. És tudja ő is, hogy szeptemberben megint megreccsen a lelke, mert Tramini is elindul a nagybetűs életbe, és az elválás ismét nehéz lesz. Kutyanehéz.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ


Kapcsolódó oldalak