Mindenki más módon készült fel a gyakorlati vizsgára. A tanulók egy kis csoportja késő estig ülte körbe az asztalt, ahol különféle vérzéscsillapító fogásokat gyakoroltak, egymást és önmagukat kötözték a megismert módon. Akadt, aki inkább filmet nézett, olvasott vagy korán lefeküdt, és volt, aki futni ment, hogy így vezesse le a halmozódó feszültséget.

Jelen sorok írója még egyszer, utoljára, átnézte a tananyagot, majd egy olcsó ponyvaregény társaságában igyekezett a lehető leghatékonyabban lazítani, elterelni a figyelmét az előtte álló feladatról. A fejében már megszületett a döntés: nem vizsgázni indul, hanem életet menteni, és belead mindent. Ez talán elég lesz.

Reggeli után a már várták a résztvevőket az instruktorok, akik egy utolsó eligazítást tartottak.

– A nap során minden eddig tanult készségre szükség lesz. A nullás szabály, azaz a végrehajtó állomány és a sérültek biztonságának elsődlegessége most is érvényben van, de ennél is fontosabb a higgadt, szakszerű végrehajtás – kezdte az eligazítást Obendorf Roland törzszászlós, vezető instruktor. – Olyan kollégákat szeretnénk ma felavatni, akikre a saját életünket is rábízhatjuk, ha a szükség úgy hozza.

A nap során a tanulóknak féltucatnyi kárhelyen, változatos helyzetekben kellett helytállniuk, folyamatos feszültségben, lélektani nyomás alatt. A palettán volt létráról lezuhant, görcsrohamban szenvedő, a combját körfűrésszel megvágó vagy éppen mellbe lőtt sérült, akiket gyorsan és hatékonyan kellett ellátni a tanultak szerint. Az intézkedés hatékonyságát az instruktorok figyelték, akik minden mozzanatot kiértékeltek és írásban rögzítettek. Nemcsak az eszközök felhelyezésének hatékonysága, de a műveleti medicina alapelveinek szem előtt tartása is nagy hangsúlyt kapott.

A vizsga realitásához nagyban hozzájárult az instruktorok és a munkájukat segítő jelzők által alkalmazott műsebek, művér bevetése, ahogy a kárhelyek valósághű berendezése is. A kiképzők szinte semmit sem hagytak a képzeletnek, a vizsgázók így szó szerint térdig, könyékig gázoltak az imitált vérben.

– Hat éve minden esztendőben pályázok erre a kurzusra, mert úgy hallottam, ez az egyik legjobb, leginkább embert próbáló képzés a rendőrségen belül. Sejtettem, hogy mire számíthatok, de a valóság felülmúlta az elképzeléseimet – mondta a vizsga után az átéltektől még mindig csillogó szemmel az egyik résztvevő. – Amit itt tanultunk, az élet bármely területén alkalmazni tudjuk, amit tapasztaltam, átalakította a szemléletemet a rendőri munka és az elsősegélynyújtás kapcsolatáról.

A hosszúra nyúló nap végén az instruktorok felsorakoztak, és bejelentették, gratulálni szeretnének a csapatnak, mely egy fő kivételével sikeres záróvizsgát tett. Mindenkit emlékeztettek, ez nem az út vége, a sikeres teljesítők most léptek be a rendészeti sérültellátók egyre népesebb csapatába, amelyben – a tanfolyam mottójához híven – az első vonalban, utolsó esélyként kell majd helytállniuk a való életben. Hangsúlyozták, éles helyzetben nincs pótvizsga, de tudják, hogy olyan embereket engednek útjukra, akik öregbíteni fogják a Police Medic képzés hírnevét, és megállják majd a helyüket rendészeti sérültellátókként.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ