„A véletlen nem ismer lehetetlent.” Moldova György bölcsessége döbbenetesen beigazolódott április 15-én 20 óra 40 perc körül Sopron nyugati részén, amikor egy rendőrautó a Juharfa utcában megállt, és megfordult.

– Már sötétedett, így jól láttam a visszapillantóban, hogy az egyik, út szélén álló kocsi többször is villant a távolsági fényszórójával, méghozzá rendszertelenül. Rögtön megfordultam, és amikor mellé kerültünk, láttuk, hogy egy közepes termetű kutya ül a vezetőülésen – idézte fel Kocsis Péter őrmester, a Soproni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály járőrvezetője. – A személyautó motorja járt, a világítása égett, és az utastérben is fel volt kapcsolva a lámpa. Itt valami nem stimmel, mondtuk szinte egyszerre, ezért kiszálltunk, és ahogy a kocsit megkerültük, láttuk, hogy egy középkorú férfi fekszik a kocsi mellett, a műút szélén. Rögtön rájöttünk, hogy anafilaxiás görcsrohama van, mert EpiPent szorongatott a kezében. Míg én beadtam neki az injekciót, Xénia mentőt hívott.

– A lakótelepnek erről a részéről tudni kell, hogy az út és a járda között van egy cserjés-bokros sáv, a járókelők ezért nem láthatták, hogy valaki fekszik az út szélén – vette át a szót Mogyorósi Xénia, és hozzátette, nem tudtak beszélni a férfival. – Mozogni sem bírt, de ami a legrosszabb, nem bírt rendesen levegőt venni. Az életéért küzdött, de nem sokkal az injekció beadását követően kezdett jobban lenni. Ezek nagyon feszült pillanatok voltak, és arra is ráeszméltünk, hogy az utolsó pillanatban érkeztünk, de csak a szolgálat végén gondoltunk bele jobban, hogy ez a férfi meghalhatott volna, ha nem segítünk rajta, és ebben a többes számban a kutyája is benne van… meg persze a véletlen. A nagyon szerencsés véletlen. Mással aligha lehet magyarázni.

– Másnap a férfi bejött a kapitányságra, hogy megköszönje a segítségünket, és azt is elmondta, allergiás a darázs- és a pókcsípésre. Amikor előző este, vezetés közben egy darázs a nyakán megcsípte, rögtön félreállt, kiszállt, és kivette táskájából az EpiPent, de közben olyan erős görcsbe rándult, hogy képtelen volt a combjába szúrni. Csak arra volt ereje, hogy a kocsi ajtaját becsukja, és összeesett – folytatta Péter, aki az injekció beadása után kinyitotta a kocsi ajtaját. – Az állat ekkor már a jobb egyben ült, és picit meg volt rettenve. Leállítottam a motort, miközben azt mondogattam neki: jó kutya! Miután a mentősök elvitték a férfit, hozzátartozó jött érte.

– Amikor a férfi köszönetet mondott, azt is kifejtette, szerinte mi történhetett – árulta el Xénia, akinek ez volt az első életmentése. – Miután kutyáját a kocsiba zárta, ő pedig összeesett, az állat megérezte, baj van, és ki akart jutni hozzá. Ösztönösen próbálkozott a vezető oldali ajtóval, de nem járt sikerrel, ezért a kormánynál hadonászott a mancsaival. Közben letörte a bal oldali bajuszkapcsolót, amiből arra is lehet következtetni, hogy észrevette, ha ezt húzogatja, fényjeleket tud kiadni, hiszen a kormány mögül láthatta, ahogy a sötétben villan a távolsági fényszóró. Az viszont a véletlen műve, hogy pont akkor kanyarodtunk arra, ráadásul pont olyan távolságban és szögben, hogy a villantásokat Péter észrevegye.

– A férfi egy olyan mozzanatot is megosztott velünk, amin mindketten ledöbbentünk – vette vissza a szót Péter, akinek szintén ez volt az első életmentése, jóllehet már hozott ki embereket égő ingatlanból, de ők nem voltak közvetlen életveszélyben. – Fekvő helyzetében látta, ahogy a kutyája a kocsiban a távolsági fényszórót villogtatja, és bizakodni kezdett: valaki remélhetőleg megáll, és segít rajta. Ehhez képest elkeseredett, amikor azt látta, hogy egy kocsi visszavillantott. A sofőr bizonyára azt gondolta, valamelyik ismerőse villantással üdvözölte, amire visszajelzett, és továbbhajtott. Engem amúgy megnyugtatott, hogy biztosan a kutya kapcsolgatta a távolsági fényszórót, mert olyan gyorsan fordultam meg a szolgálati autóval, miután a fényjeleket megláttam, hogy ennyi idő alatt nem lehet villogtatni, kiszállni és az ajtót becsukni, pláne nem görcsbe rándulva. Xéniával mindketten azt gondoljuk, ez az életmentés egy kutya szokatlan, de nem valószínűtlen reakciójának és a nagyon szerencsés véletlennek köszönhető. Jókor voltunk jó helyen, és örültünk, hogy sikerült életet mentenünk, amihez a kapitányságvezető is gratulált, és a kollegákhoz hasonlóan természetesen ő is megkérdezte: tényleg a kutya villogtatott?

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG