Óriási volt a túljelentkezés, de ez kicsit sem zavarta.

– Számomra a rendőrré válás természetes folyamat volt, tulajdonképpen gondolkodnom sem kellett rajta – foglalta össze, és hozzátette, a rokonságában, de még az ismeretségi körében sem volt rendőr. – A szüleim rendszerető, segítőkész embernek neveltek, és számomra sosem volt kérdés, hogy olyan hivatást fogok választani, amelyben mások számíthatnak rám. Ez vezérelt, de nem tenném múlt időbe, mert azóta sem változott a beállítottságom. Mivel a biztonságot is nagyon fontosnak tartom, más szóba sem jöhetett, csak a rendőri életpálya. 2008-ban érettségiztem a marcali Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, és annyira biztos voltam a dolgomban, hogy az sem foglalkoztatott, hogy hétszeres volt a túljelentkezés a Körmendi Rendőr Szakközépiskolában. Elsőre felvettek, és két évvel később jelesre vizsgáztam.

A Siófoki Rendőrkapitányságra szerelt fel 2010. március 30-án.

– Voltam objektum- és fogdaőr, majd éveken keresztül járőr. Szerettem ott szolgálni, a kollegákkal is jól kijöttem, de egy idő után úgy éreztem, eleget ingáztam, és kérelmeztem az áthelyezésem, amit jóvá is hagytak ’17 decemberében. Még egy éve sem voltam járőr itthon, Marcaliban, amikor a körzeti megbízotti kinevezésemet megkaptam. Örültem neki, mert ez a feladatkör univerzálisabb, ami azt is jelenti, hogy szervesebb része a segítségnyújtás. Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy mindenkivel jó legyen a kapcsolatom, és kihívásnak tekintem, hogy azt a bizonyos hangot mindenkivel megtaláljam. Boronka, Gyótapuszta és Csömend nyugodt települések, de persze ott is laknak problémásabb emberek. Velük szemben régóta ugyanazt a kommunikációs stratégiát alkalmazom: olyan sokszor mondom el nekik, hogy konkrétan milyen következménye lesz annak, ha vagyon elleni bűncselekményt követnek el, hogy a legtöbbjük belátta, jobb, ha reggel munkába indul, nem pedig lopni. Egyszer egy betörés gyanúsítottját is meg tudtam győzni arról, hogy jobban járna, ha elismerné a bűncselekményt, és az elvitt értéktárgyakat is visszaadná. Kellett még egy kis „beforgatás”, de végül beismerő vallomást tett, és minden előkerült, amit ellopott.

Egy életmentés örökre beégett az emlékezetébe.

– Még siófoki járőr voltam, amikor egy hajnalban arról kaptunk küldést, hogy füst terjeng egy olyan házból, amelyben mozgásképtelen, idős nő él. A tűzoltók előtt értünk oda a kollegámmal, és addigra már leégett a tető. Gyorsan kellett cselekedni, ezért berúgtuk a vaskaput, és mivel a bejárati ajtó nem volt bezárva, egyből rohantunk a házba. Mindenhol füst terjengett, de szerencsére hamar rátaláltunk az ágyban fekvő nénire, aki nagyon örült nekünk, mert már teljesen kétségbe volt esve. A lepedővel együtt kaptuk fel, és rohantunk ki vele. Pont akkorra értek oda a tűzoltók, és a mentősökre sem kellett sokat várni. Ott és akkor éreztem a legerősebben azt a különös elégedettséget, amit csak egy életmentő segítségnyújtás válthat ki. Felemelő érzés. Ezért is akartam rendőr lenni.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN