Ilyen volt a KiberEst

Február 27-én minden a kiberbűnözés fajtáiról, aggasztó mértékéről és az ellene való fellépésről szólt a Rendőrségi Igazgatási Központ tágas halljában és auditóriumában az első ízben megszervezett KiberEst jegyében.
Február 27-én minden a kiberbűnözés fajtáiról, aggasztó mértékéről és az ellene való fellépésről szólt a Rendőrségi Igazgatási Központ tágas halljában és auditóriumában az első ízben megszervezett KiberEst jegyében.
Jakab Richárd zászlós, Kálmánháza körzeti megbízottja áldásnak tartja, hogy ott szolgálhat, ahol lakik, és a szívén is viseli az 1900 lelkes szabolcsi nagyközség közbiztonságát. Fáradhatatlan, és alapelve, a jogsértést civilként sem fogadja el, bár Marika nénivel kivételt tett, mégsem lehet neheztelni rá.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) gazdaságvédelmi osztály és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) életvédelmi és célkörözési főosztály nyomozóinak példás együttműködésével egy ingatlancsalásokra szakosodott banda két tagjának emberölésére is fény derült. A feltárás még tart, letartóztatták őket.
Február 14-én hajnalban a nyíregyházi vasútállomásról telefonált Belgiumba a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztály két járőrvezetője, és ezzel egy budapesti telefonlopás elvileg megoldódott, gyakorlatilag viszont bizonyítaniuk kellett, hogy nem csalók.
Február 18-án hajnalban két 27 éves járőr és egy 40 esztendős tűzoltósági ápoló lelte erőszakos halálát a Minnesota állambeli Burnsville egyik külvárosi családi házánál, ahol öt saját és két mostohagyerekével barikádozta el magát egy 38 éves férfi. Négy és fél órán át tárgyalt velük, amikor tüzet nyitott, és később magával is végzett.
Katzer Dániel a Készenléti Rendőrség munkavállalója, raktáros. Eddigi életének mind a 36 éve Kőbányához köti, ott született, ott nőtt fel, ott él ma is, így hát nem meglepő, hogy Kezdetek című fotókiállítása is a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban látható.
Néha elegendő egy jó szó vagy egy kedves gesztus, amely talán örökre megváltoztatja egy ember életét. Cikkünkben egy testvérpár, Tóth Balázs hadnagy és a húga, Tóth Alexandra Döníz őrmester meséli el, hogy egy rendőri intézkedés hogyan változtatta meg az ő életüket.
Két lengyel állampolgárságú zsebest fogtak el február 6-án a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) zseblopási alosztályának nyomozói. A tolvaj férfiak éttermekben és kávézókban vadásztak áldozataikra.
A 110 ezres új-mexikói városban 1928 óta van rendőrkapitányság, és most történt meg először, hogy szolgálatteljesítés közben lelte erőszakos halálát egy egyenruhás. Jonah Hernandezzel egy mentálisan terhelt, drogfüggő hajléktalan végzett, és emiatt a rendőrkapitány megkongatta a vészharangot.
Nem volt szerencséje annak a férfinak január 16-án, aki egy teli bevásárlókosárral próbált meglógni az egyik üzletből Zuglóban. Pechjére ugyanis menekülés közben épp egy szabadnapos rendőrrel futott össze.
Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekek védelmére, különös tekintettel a kábítószer-használat megelőzésére.
Dr. Szijártó István r. dandártábornok beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.
1600 adag kristállyal kevesebb a piacon.
Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.
A szombathelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Megköszönte a rendőrség 2024. évi tevékenységét a veszprémi képviselő-testület.
Egy 79 éves kecskeméti férfi jóhiszeműen fogadta be távoli rokonát otthonába – azzal a megállapodással, hogy a férfi gondozza őt, cserébe pedig lakhatást biztosít számára. A szívességet a rokona lopással hálálta meg.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.