Zsaru magazin

Harminchét év szolgálat után

Zsaru Magazin

Az, amikor egy komoly konfliktushelyzetet kellett felvállalnia, soha nem viselte meg. Ezzel szemben nagyon megszenvedte, ha egy ember halálhírét neki kellett bejelentenie. Meilinger Attila, a Tamási Rendőrkapitányság főtörzszászlósa közel 37 év tolnai szolgálat után, június 1-jén vonult rendelkezési állományba.

Segítő kortársak

Zsaru Magazin

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával idén 25. alkalommal szervezte meg kortárs segítőképző táborát az Őrségben.

Szezon Keszthelyen

Zsaru Magazin

Bár már júliust írunk, az igazi szezon a Balatonon a rendőrök szerint még nem indult el. Hétvégén már megtelnek a strandok Keszthelyen is, de a hétfő, kedd, szerda még csendesnek volt mondható.

Két keréken hatékonyabb

Zsaru Magazin

A segway korábban hobbijármű volt, mára bebizonyosodott, hogy hatósági célra is jól használható. A Készenléti Rendőrség eszközeivel és munkatársaival a Balatonnál is találkozhatnak.

Világkupagyőzteseket nevel

Zsaru Magazin

Kelemen Krisztián törzszászlós, a II. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi technikusa mellékállásban a Balatonfüredi Mentőállomás gépkocsivezetője, ezenfelül a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskolában és a balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola és Gimnáziumban is tart sotokan karateedzéseket, elsősorban gyerekeknek. Mindkét fia Európa- és világkupagyőztes lett.

Ezúttal mindenki túlélte…

Zsaru Magazin

Talán maga sem gondolta, hogy miféle bűncselekményt követ el az, aki az elmúlt szombaton éjszaka olajat locsolt szét a Bajna és Héreg közötti szerpentinen, ahol a motorosok némelyike amúgy is igencsak veszélyesen közlekedik.

Zsaru-vélemény: Köss, csattints!

Zsaru Magazin

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság minapi közleményében látható ez a fénykép, amely azt mutatja, milyen ijesztő végeredménye lehet annak, amikor egy autó utasa egy baleset során belefejel a szélvédőbe. Pedig ennek megelőzéséhez csak a biztonsági övet kellett volna bekötnie.

Technikusi fogások

Zsaru Magazin

Újabb 13 bűnügyi technikust képzett ki a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ azon a három hónapos szaktanfolyamon, amely az utóbbi hetekben ért véget Dunakeszin. A képzés egyik napján a Zsaru fotóriportere is ott lehetett.

Erősödik a KiberPajzs

Zsaru Magazin

A Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Bankszövetség, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tavaly kötött oktatási és kommunikációs együttműködést az online elkövetett bűncselekmények visszaszorítására, és most beszámoltak a KiberPajzs program eredményeiről, továbbá egy új kezdeményezésről.