Zsaru magazin

Otthonában rabolták ki az idős férfit

Zsaru Magazin

A tiszakécskei rendőrök kecskeméti kollégáikkal összehangolt munkájuknak köszönhetően egy nap alatt elfogták azokat a fiatal rablókat, akik az otthonában támadtak meg egy 71 éves tiszaalpári férfit, aki gyanútlanul ajtót nyitott nekik.

Átadták a pesterzsébeti rendőrlakásokat

Zsaru Magazin

Egy éven át tartó felújításukat követően ünnepélyes keretek között adták át a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság tetőtéri rendőrszállásait. Dr. Terdik Tamás vezérőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője is szemügyre vette a 15 garzont, a közösségi konyhát és a kollégiumi nagyszobát.

Bocskai-díjat kapott Farkas Gábor őrnagy

Zsaru Magazin

Hajdúhadház 418. születésnapját ünnepelte, ugyanis Bocskai István, Magyarország választott fejedelme 1605. december 12-én kelt oklevelében e településnek is városi rangot adományozott. Ezen a napon minden évben kitüntetéseket, elismeréseket adnak azoknak, akik sokat tettek a településért. Ebben az esztendőben Farkas Gábor őrnagy is Bocskai István-díjat kapott.

Felemelő érzéssel fogtak tolvajt

Zsaru Magazin

Ohio fővárosában autóbontóból akart alkatrészeket lopni egy 26 éves férfi, de az egyik alkalmazott meglátta, amint beült egy kocsiba, és sajátos módszerrel tartotta vissza: villás targoncájával felemelte a járművet. Így várták meg a járőröket, akik a rendhagyó elfogásról felvételt készítettek.

Tanpálya fiatal felnőttkorban

Zsaru Magazin

Idén 25 éves a Hungaroringen található Groupama Tanpálya, amelynek rendezvényein évente több mint tízezer járművezető vesz részt. Ebből az alkalomból december 13-án rövid ünnepség keretében elismerést adtak át többek között az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának is (ORFK-OBB).

Zsaruk a körzetből: Gyilkost fogott

Zsaru Magazin

Újj Gábor főtörzszászlós 30 éve lett rendőr, és immár 16 esztendeje Dédestapolcsány körzeti megbízottja, de nem csak a borsodi település nyugalmát őrzi. Járőrszolgálatot is ellát a Sajókazai Rendőrőrs illetékességi területén, és tavaly decemberben gyilkost kutatott fel a társával.

Déltengeri együttműködés

Zsaru Magazin

Az ausztrál szövetségi rendőrség (AFP) stratégiai érdeke, hogy együttműködjön Srí Lanka és Pápua Új-Guinea rendőrségével, és ennek jegyében nemrég rendőrőrsöt, illetve vízirendészeti, életmentő eszközöket is finanszíroztak.

Battonyai barkácsművész

Zsaru Magazin

Medve István zászlós, a Battonyai Határrendészeti Kirendeltség kiemelt főhatárrendésze nagyon szeret a szabadban lenni, több mint két évtizede ugyanott szolgál. Akár egy tájkép alapján megmondja, merre kell elindulni. Így hát az ünnepekre is mi mással készülhetne, mint szabadtéri díszekkel. Kézügyességének köszönhetően maradék anyagokból kedves figurák állnak össze.

Biztonság és környezetismeret

Zsaru Magazin

Szokásos évi összejövetelét tartotta a Nemzeti Környezeti Biztonsági Munkacsoport, más néven a NEST (National Environmental Security Taskforce) Munkacsoport, amely a környezet- és a természetvédelem szakterületén biztosít platformot a hazai szakmai együttműködésre. Az esemény ismét lehetőséget nyújtott a környezeti bűncselekmények elleni közös gondolkodásra.

Ahol kenu jár a szolgálatért

Zsaru Magazin

Rendhagyó ajánlattal toboroz zsarukat a minnesotai Ely rendőrsége. Értékes kenut mondhat magáénak, aki jelentkezik járőrképzésre, és aláírja, hogy a felszerelésétől számított három év alatt nem fog leszerelni.