Zsaru magazin

Bilincs és billentyűzet

Zsaru Magazin

Lázár Ferenc főtörzsőrmesternek már gyerekkora óta különleges a kapcsolata a zenével. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozója nappal bűnügyek nyomába ered, este pedig rendezvények sztárja.

Kék angyalok a lőtéren

Zsaru Magazin

Az 5 Fegyver Kupa Rendészeti Lövész Egyesület idén először rendezte meg a Kék Angyalok Rendőrnapi Pisztolyversenyt, melynek célja a bevetési és a lőkiképzői feladatok gyakorlása, az állomány szakmai fejlődése, valamint a lövészsport népszerűsítése, a rendőrnap hagyományaihoz kapcsolódóan tisztelegve az elhunyt rendőrök emléke előtt is.

Felvezetéssel áldott állapotban

Zsaru Magazin

Immár öt nő hálája övezi Kovács Márk zászlóst, a Gödöllői Autópálya-alosztály helyszínelőjét, amiért nem sztrádadugóban araszoló autóban kellett gyereket szülnie. Néhány esetnél kilengett a stresszmutatója, a legutóbbi felvezetésnél pedig maga is azt tette, amit korábban két apuka csinált vele. Már drámai életmentésben is számíthattak rá.

Művészet az egyenruha mögött

Zsaru Magazin

A Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület az április 24-ei rendőrnap alkalmából idén is képzőművészeti kiállítást rendezett a rendőrség Teve utcai épületében. A házigazda Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, az egyesület tiszteletbeli elnöke.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Zsaru Magazin

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. Jarrelle Augustine sajátos módszerével legalább hetven alkalmazottat vert át.

Kéklámpások nyílt napja

Zsaru Magazin

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a társszerveik idén negyedszer rendezték meg a rendvédelmi szervek nyílt napját a Miskolci Rendvédelmi Technikumban.

Negyedszer is a csúcson a Pump and Row-n

Zsaru Magazin

Remek teljesítményt ért el Bálint Gabriella törzsőrmester, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalom-ellenőrző Alosztály járőrvezetője: immár negyedszer nyert a BM Pump and Row fekvenyomó-evező pontszerző versenyen. A kitartás, az elszántság és önmaga folyamatos túlszárnyalása meghozta gyümölcsét.

Az év rendőre csapatszolgálati kategóriában: Futó Csaba főtörzszászlós

Zsaru Magazin

A rendőrség napja alkalmából Év Rendőre Miniszteri Díjat kapott csapatszolgálati kategóriában Futó Csaba főtörzszászlós, a Készenléti Rendőrség (KR) Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály VII. XXI. Bevetési Osztály 3. Bevetési Alosztály csoportparancsnoka, aki büszke arra, hogy 35 éve közterületen szolgál.

Rendőr- és tűzoltónap a Városligetben

Zsaru Magazin

Hagyományosan, immár tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot a Városligetben.

Vőfélyszolgálatot is vállal

Zsaru Magazin

Farkas Sándor főtörzszászlós, a Készenléti Rendőrség (KR) Kiképzési és Módszertani Osztály szakoktatója hagyományőrző vőfélyként ténykedik, illetve szolgál, mert annak tekinti. Már kollegák nagy napján is felvette díszes viseletét és nagyapja kalapját.