Legfrissebb híreink

13 ügyben körözték

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy pásztói nyomozótól származó információk alapján fogták el Németországban a 25 éves férfit.

Rossz döntés volt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Elsőnek azt akarta, hogy áruljunk kristályt, de meggondolta magát, hogy ebből hamar bukta lesz, így inkább a fű mellett döntött” – mondta a drogterjesztő páros női tagja.

„Vicces cigit” árult

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Népligetnél igazoltatás során bukott le a díler.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Utazó bűnöző

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a kisteleki vonatállomáson fogták el azt a kecskeméti férfit, aki betört egy kisteleki házba, és magával vitt egy kerékpárt. Kiderült, hogy nem ez volt az első lopás a rovásán, elfogásakor ugyanis ékszereket és csaknem egymillió forintot találtak nála.

Első tisztek lettek

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt Tolna vármegyei kollégánk vehette át tiszti kinevezését.

Delta program - fél év tükrében

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Március eleje óta a program keretében 6 134 büntetőeljárást rendeletek el, a lefoglalt kábítószer mennyisége meghaladta az egy tonnát, a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos lefoglalt vagyon értéke immár megközelíti a 900 millió forintot, több mint 7 000 fokozott rendőri jelenléttel járó ellenőrzés és bűnügyi akció zajlott.

Zsombor álma valóra vált

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Ceglédi Rendőrkapitányság albertirsai körzeti megbízottja különleges meglepetéssel készült egy kisfiú születésnapjára.