A rendőrség felkészült

A Vámosszabadi határában 2013. augusztus 5-én megnyíló befogadó állomással összefüggő közbiztonsági kérdések utolsó egyeztetésére 2013. augusztus 2-án 11 órakor került sor a település Polgármesteri Hivatalában.
A Vámosszabadi határában 2013. augusztus 5-én megnyíló befogadó állomással összefüggő közbiztonsági kérdések utolsó egyeztetésére 2013. augusztus 2-án 11 órakor került sor a település Polgármesteri Hivatalában.
Vádemelési javaslattal zárta a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet kiskorú veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Vádemelési javaslattal zárta a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet rablás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
A fertőtlenítő szer tárolására vonatkozó szabályok megszegése okozta egy férfi halálát egy nagypiriti tehenészetben.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság két szerepi férfi ügyében fejezte be a nyomozást
A baleseti helyszínelést 12 óra 35 perckor befejezték, a főút teljes szélességében járható.
harapófogóval vágtak le 50 méter vezetéket a fiatalok egy dobozi telephelyen
- biztosra mentek, mégis lebuktak a magukat horgászoknak álcázó gyanúsítottak -
Tiszaburán 2013. augusztus 1-jén este több garázdaság is történt, melyben a rendőröknek intézkedniük kellett.
Három személygépjármű ütközött össze az 52-es számú főúton.