Legfrissebb híreink

Fizetés nélkül engedte át a termékeket

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

Körözöttet fogtak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 37 éves kecskeméti férfit a csornai nyomozók fogták el 2013. július 30-án. Ellene a Győri Járásbíróság által kiadott elfogatóparancs volt érvényben, előzetes letartóztatására 2013. július 31-én került sor.

Egy nap alatt elfogták

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy újpesti dohányboltból menekült el zsákmányával.

Akcióban a mezőőr

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mezőőri segítséggel kerültek rendőrkézre a kiskunfélegyházi alumínium tolvajok.