Legfrissebb híreink

Rongálás elkövetőjét keressük

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki egy iskolába tört be.

Rendőr- és Tűzoltónap Zalaegerszegen

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tűzoltókkal karöltve 2023. április 28-án bemutatókkal, tanácsadással, és gyerekeknek szóló programokkal várnak minden érdeklődőt az Országos Rendőr- és Tűzoltónap alkalmából.

Betört, lopott, lebukott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi nyomozók őrizetbe vették azt 41 éves férfit, aki több vasúti épületbe is betört. Egy gépkocsiból is lopott, majd a zsákmánnyal együtt rövidesen lebukott.

Közlekedésrendészeti összesítő Bács-Kiskun vármegyében

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyorshajtók kiszűrése került fókuszba előző héten és a közelgő "Speedmarathon" kapcsán a héten sem lesz ez másként, ezért felhívjuk minden közlekedő figyelmét, hogy ne járjanak úgy, mint a Szentkirálynál bemért sofőrt.

Egy órán belül elfogva

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett az ebédjét még meg tudta melegíteni, amikor a figyelmét elterelve elvitték a gázpalackját a konyhájából. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően vacsoraidőre visszakerült hozzá a gázpalack.

Elismerések és gépkocsi átadás a polgárőr közgyűlésen

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Farkas József r. dandártábornok vármegyei rendőrfőkapitány elismeréseket és egy gépkocsit adott át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Polgárőr Szövetség közgyűlésén Nyírbátorban.

Lezárt ügy: rablás miatt kell felelniük

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a párossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint közel egy millió forintot vettek el egy férfitól.