Jutalom az életmentésért
Az utolsó pillanatban avatkozott közbe munkatársunk, így megmentette a férfi életét, aki kárt akart tenni magában.
Az utolsó pillanatban avatkozott közbe munkatársunk, így megmentette a férfi életét, aki kárt akart tenni magában.
A mezőkövesdi nyomozók egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki kábítószerrel, illetve forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszerekkel kereskedett.
Egy tiszabői házaspár közösen költötte el a drogból származó bevételt, de DELTA Program keretében együtt is kerültek rács mögé.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A győri rendőrök elfogták a 29 éves bábolnai férfit.
A városi nyomozók kezdeményezték a fiatal letartóztatását, aki a gyöngyösi buszpályaudvaron elvette egy másik fiú telefonját.
A Duna áldozataira emlékezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A járőrök számára nem ismeretlen pszichés nyomás alatt dolgozni, a képzést és az eszközöket úgy alkalmazni, hogy intézkedéseik jogszerűek, arányosak és szabályosak legyenek. Ezt a nyomást modellezte a Körmendi Rendvédelmi Technikum szakértői csapata, amely egy új, komplex intézkedéstaktikai kiképzőrendszert dolgozott ki.
A rendőrök Budapesten fogták el 61 éves férfit és élettársát.
Magára hagytak nagyszülei egy 6 éves fiút az egyik szekszárdi játszótéren, kollégáink kísérték haza.