Legfrissebb híreink

Ittak és vezettek, a rendőrök intézkedtek

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében 2022 első hetében hét autóst állítottak elő a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Volt közöttük olyan, aki két parkoló autót rongált meg és olyan is, aki nem a saját kocsiját vezette úgy, hogy nem volt józan.

Nyolcszáz mécses

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök tetten érték azt a két férfit, akik mécseseket akartak ellopni egy sátoraljaújhelyi temetőből.

1+3

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az edelényi rendőrök szabálysértési őrizetbe vették azt a sofőrt, aki engedély nélkül vezette azt a járművét, amely nem rendelkezett forgalmi engedéllyel, sem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, illetve egy másik autóhoz tartozó rendszámot szerelt fel rá.

Egy autóban két körözött

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Igazoltatás során bukott le az a két tatabányai férfi, akik ellen elfogatóparancs volt kiadva.

Fizetés nélkül távoztak

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egri rendőrök keresik az ismeretlen elkövetőket.

A helyszínen elfogták a bulinegyedben verekedőket

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást.

"Szia mama! Van egy kis baj"

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi nyomozók a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával együttműködve Budapesten elfogtak egy férfit, aki pénzt csalt ki idős emberektől.