Határsértők Bács-Kiskun megyében
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. szeptember 14-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 485 határsértőt tartóztattak fel és 207 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
A levegőből irányították a Bács-Kiskun megyei egységeket, akik így sikeresen megtalálták az illegális migránsokat.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak jelzése alapján, az M1-es autópálya 100-as kilométerszelvényében állítottak meg az egyenruhások egy kistehergépkocsit, amelynek rakterében bezsúfolva 34 illegális migránst szállított két embercsempész.
Bajánál fogták el azt a magyar férfit, aki illegális migránsokat szállított.
A rendőrök néhány órán belül két fiatalkorút állítottak elő, akik a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazták a sértettet, hogy a helyszínen elhunyt.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy csoportban 19 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 32 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
Az illegális migránsok jogellenesen jutottak be az ország területére.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.