Fennakadtak a hálón

Fél nap alatt két túlsúlyos járműszerelvényt is kiintettek a rendőrök az M0 autóúton.
Fél nap alatt két túlsúlyos járműszerelvényt is kiintettek a rendőrök az M0 autóúton.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 25 éves férfit, aki egy napon két időskorút károsított meg, valamint a megalapozott gyanú szerint, azt megelőzően több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett.
A tragédiát megelőzve sikerült az M3-as autópályáról a rendőröknek lehozni azt a 78 éves borsodi férfit, aki a forgalommal szemben motorozott.
A hatvani rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 19 éves férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát a rendőrök lezárták.
A csoportot visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A lefoglalt járművet az olasz hatóság körözte.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi hét lakásba tört be a fővárosban.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztálya jelzése alapján Komárom-Esztergom megye térségében állítottak meg az egyenruhások egy gépkocsit, amelyben 16 migránst akart a sofőr illegálisan Ausztriába juttatni.