Két engedély nélküli, ittas vezetőt fogtak el a Somogy megyei rendőrök

Mindkét sofőrt őrizetbe vették az egyenruhások.
Mindkét sofőrt őrizetbe vették az egyenruhások.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi több parkoló autó kerekét is megpróbálta ellopni Debrecenben. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Hiába próbált meglógni az érdi rendőrök elől, elfogták azt a 17 éves fiút, aki a eltiltás hatálya alatt vezetett autót.
A Pest megyei vizsgálók befejezték a nyomozást annak a 31 éves férfinek az ügyében, aki a gyanú szerint egy vita hevében életveszélyes sérülést okozva ököllel többször megütötte testvérét.
Huszadik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, melyen a megyei rendőr-főkapitányság vezetője és az Országos Polgárőr Szövetség elnöke díjakat adott át a kiemelkedő tevékenységet nyújtó polgárőröknek és rendőröknek.
Előkerült a készpénz és a sportcipő is Szolnokon.
A pásztói nyomozók elfogták a 39 éves erdőtarcsai lakost.
A helyszínen elfogták a salgótarjáni rendőrök a 26 éves férfit.
A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy 20 éves hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki eltulajdonította ismerőse bankkártyáját, majd azzal, több alkalommal fizette saját kiadásait.
A Pest megyei felderítők üzletkötés után csaptak le arra a két férfire, akik között teljesítményfokozók cseréltek gazdát. Egy évek óta zajló, nemzetközi hátterű nyomozás soron következő felvonása zárult elfogással.