A jászfényszarui testvérpár csuklóján a bejelentéstől számított két órán belül kattant a bilincs

A megalapozott gyanú szerint, egy lakatlan házból tulajdonítottak el különböző tárgyakat, amiket nem tartottak meg, azokat eladták.
A megalapozott gyanú szerint, egy lakatlan házból tulajdonítottak el különböző tárgyakat, amiket nem tartottak meg, azokat eladták.
Ismeretlen személy a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette Szolnokon.
A páros két migránsnak segített illegálisan átlépni az országhatárt Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök összehangolt akcióban elfogtak egy budapesti párost és segítőjüket, akik az elmúlt hónapokban több személytől csaltak ki pénzt az internet segítségével.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 21 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 15 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
Egy debreceni baleset vizsgálatát fejezték be a rendőrök.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában négy személyi sérüléssel és hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A szécsényi nyomozók megtalálták, lefoglalták, és vissza is adták az eltulajdonított tárgyakat.
Kábítószer birtoklása és új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt indult büntetőeljárás egy 18 éves gyulakeszi lakos ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A bátonyterenyei rendőrök a polgármesteri hivatal közterület-felügyelőivel láttak el közös szolgálatot.