Határrendészeti összesítő Csongrád-Csanád megyéből

A rendőrök kilenc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök kilenc határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.
A rendőrök 5 határsértőt tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozók őrizetbe vettek egy zagyvarékasi férfit.
Napirenden a Békés megyei rendőrség 2020. évi tevékenysége, a megye közbiztonsági és bűnügyi helyzete.
Mellkason szúrta élettársát egy 45 éves férfi.
A főkapitányság 2020. évi tevékenységét értékelte Molnár Gábor r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány.
Egy fiatalkorú - a megalapozott gyanú szerint - késsel fenyegetve vette el egy kazincbarcikai járókelőtől a táskáját. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A kecskeméti nyomozók elfogták a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét.
A hajdúnánási rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az azonosításhoz.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa a kapuvári, a babóti, vitnyédi és höveji nyugdíjasklubok tagjaihoz látogatott el prevenciós előadásával.