Fokozott ellenőrzés Tatabányán
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2025. október 12-én 10.00 órától 20.00 óráig.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2025. október 12-én 10.00 órától 20.00 óráig.
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. október 10. és október 13. között Budapesten.
Az encsencsi díler a lakóhelyén és a környező településeken árusított drogot.
Három bűncselekményért kell felelnie annak a kecskeméti férfinak, aki segítséget kért egy járókelőtől, majd késsel fenyegette, és elvette a rollerét.
Árulta a cuccot az egerszalóki férfi.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnmegelőzéssel foglalkozó szakemberei idén megújult kábítószer-prevenciós programokkal kezdték a tanévet. Nemcsak a gyerekekhez, de a szülőkhöz is szólnak, a programok interaktívak, játékosak, és igyekeznek figyelembe venni azt, milyen típusú üzenetekre fogékony egy-egy korosztály.
A 33 éves férfi hónapokon keresztül követett el bűncselekményeket.
Egy futár még az ételszállító táskáját is elhagyta, amikor kismotorjával a rendőrök elől menekült. Elfogták.
A tavalyi év azonos időszakához képest eddig kedvezően alakultak a közlekedésbiztonsági adatok hazánkban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.